Komoly változások előtt a férfi kézilabda BL

A legerősebb európai kézilabdacsapatok az EHF-fel karöltve 2019-től megreformálnák a Bajnokok Ligáját, a mostaninál zártabb rendszerűvé tennék, ugyanakkor a legjobbakra több mérkőzés várna.

A Sport TV hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint ha hinni lehet német lapértesüléseknek, akkor az UEFA után az EHF is elhárítja egy tőle független Szuperliga fenyegető veszélyét, helyette inkább a saját sorozatát erősíti, illetve alakítja át. Az európai szövetség ugyanis a klubokkal együtt azt tervezi, hogy 2019-től létrehoz egy 12 csapatos elitligát, amelyben oda-visszavágós alapon mindenki játszik mindenkivel, majd negyeddöntővel és Final Fourral zárul a sorozat. A magyar csapatok közül a Telekom Veszprém és a MOL-Pick Szeged is érintett lehet a sorozatban, tekintettel arra, hogy az előző BL-kiírásban mindketten ott voltak a legjobb nyolc között, sőt, a Veszprém zsinórban negyedszer a Final Fourba is bejutott.

A sorozattal nagyobb leterheltség járna együtt, hiszen az új rendszerben a győztesnek 26 meccset kell megvívnia, a jelenleg érvényben lévőben pedig 20-nál nem többet. Ezt persze a bevételi oldalon kompenzálnák, hiszen az EHF jelenleg 3,58 millió eurót oszt szét a csapatok között, ezt az új sorozatban minimum megdupláznák, a győztes prémiuma például biztosan milliós nagyságrendű lenne.

Az EHF és az élcsapatok egyeztetnek az új ligáról, itt évről évre a 12 legjobb együttes játszana egymással, és ez a termék nagy média-, szponzori és szurkolói érdeklődést válthatna ki egész Európában” – jelentette ki Thorsten Storm, a THW Kiel gazdasági igazgatója a Kieler Nachrichten című lapnak.

Hosszabb távon ebben a ligában simán benne van a bővítés lehetősége, méghozzá 16 csapatos első és 24 csapatos másodosztállyal, kieséses-feljutásos rendszerrel.

Vélemény, hozzászólás?