Kopasz Bálint és Nádas Bence is a döntőre tartalékolt

Pénteken az elő-, és középfutamokkal megkezdődött az első gyorsasági Világkupa Szegeden. Magyar szempontból jól alakult a nap, hiszen az előfutamokból mindenki továbbjutott, sőt biztos döntős egységeink is vannak már. Kopasz Bálint K-1 1000 méteren még csak „bemelegített”, és már az is eldőlt, hogy legalább négy döntőben két-két magyarnak szurkolhatunk majd.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség tájékoztatása szerint férfi kajak egyes 1000 méteren egyelőre nem tudni, hogy mire képes idén Kopasz Bálint, ha mindent belead, a világbajnok sportolónak nem kellett maximális pályát mennie pénteken. Az előfutamot simán nyerte, a középfutamban pedig szinte csak játszott Artuur Petersel, aki tegnap kvótát szerzett ebben a számban. A táv elején hagyta vezetni a belgát, majd méterről-méterre felőrölte az utolsó 500 méteren.

Egyforma nehéz volt az elő-, és a középfutam is. Délután mentálisan frissebb voltam, de a frontot megéreztem, remélem jobb idő lesz holnap. Elégedett vagyok a teljesítményemmel, de a döntőben még jobban kell eveznem, mert nagyon erős a mezőny. Nem rajtoltam túl nagyot, mert bő három percet vártunk a gépben, ami nekem soknak számít. Lett volna még ebben, de taktikailag direkt így építettem fel a pályát.” – értékelte pénteki teljesítményét Kopasz Bálint.

A női kenu kettesek előfutamaiban a papírforma és a meglepetés is egy-egy magyar egységhez volt köthető. A világbajnoki ezüstérmes Balla Virág, Takács Kincső-páros legjobb idővel jutott automatikusan a döntőbe, ahol már biztos, hogy lesz egy másik magyar hajó is, ugyanis a még ifjúsági korú Gönczöl Laura, Opavszky Réka-duó is megnyerte saját előfutamát.

Igyekeztünk egy maximum pályát menni. Mi úgy érkeztünk ide, hogy nincs veszíteni valónk. Szeretnénk jó pályát menni a döntőben, meglátjuk mire lesz elég.” – mondta boldogan a futam után Opavszky Réka, aki az ellenfeleket egyáltalán nem nézte, hiszen ez nem is az ő feladata.

Minden futamban inkább én látom jobban a többieket. Belülről úgy éreztem, hogy megvan, de közben nem annyira nézelődtünk, inkább az edzőnkre hagyatkoztunk. Idén ifiben szeretnénk ott lenni a világbajnokságon és az Eb-n, de elsősorban minél több jó ötszázat szeretnénk menni párosban.” – tette hozzá Gönczöl Laura.

Férfi K-1 500 méteren Nádas Bence idén először versenyzett élesben. A szegedi kajakos oszlopos tagja Hüvös Viktor férfi négyesének, most viszont egyesben is meggyőző teljesítménnyel jutott be a döntőbe.

Meg akartam nyerni a középfutamot, hogy aztán ne függjek a pályáktól, a három középső sáv valamelyikére pályáztam. A rajtom jól sikerült, utána csináltam a dolgomat, majd a hajrában, 100 méterrel a vége előtt inkább a jó technikát választottam alacsonyabb csapással, és azt vettem észre, hogy nem nagyon közelednek a többiek, így egy kicsit tudtam energiát spórolni holnapra. Nekem ez egy jó bemelegítés a négyesre, így úgymond beversenyzem magam. Igaz a négyes más tészta lesz, ott minden futamban a toppon kell lenni” – nyilatkozta Nádas Bence.

A szám másik magyarja, Kós Benedek is bejutott az A-döntőbe.

A pénteki nap folyamán többek között Kárász Anna délelőtt 200-on, délután pedig 500-on is biztosította helyét a középfutamba. A férfi sprintereknél Tótka Sándornak és Birkás Balázsnak sem okozott gondot az előfutam. A hölgyeknél kenu egyes 500 méteren Bragato Giada és Molnár Csenge, míg kajak 1000 méteren Kőhalmi Emese és Bakó Olga is egyenes ágon jutott döntőbe.

Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség