Kós Hubert nyolcéves csúcsot döntött, Szabó–Milák 1-1

Élete első egyéni rövidpályás felnőttbajnoki címét élete első felnőtt országos csúcsával tette még emlékezetesebbé Kós Hubert. A római Eb aranyérmese 100 vegyesen egy nyolcéves csúcsot adott át a múltnak. Milák Kristóf a kétszáz pillangó megnyerését követően meccselt újra Szabó Szebasztiánnal, a győriek sprintere most visszavágott, két századdal előzve meg az olimpiai bajnokot 50 gyorson.

Kós Hubert azzal vigasztalta magát a nyitónapi kétszáz vegyes ezüstérmét követően, hogy azért a száz és a négyszáz jobban sikerül majd – és be is váltotta ígéretét. Százon 52.82-vel adta át a múltnak Földházi Dávid 2014-ben felállított országos csúcsát, majd utána azt ecsetelte, hogy még élvezi kicsit az életet, az úszást, ezért versenyez ilyen sokat – a Világkupák alatt fokozatosan gyorsult, ahogy csökkent a terhelés –, elvégre decembertől alighanem olyan munkára fogja majd Bob Bowman, hogy örül, ha esténként hazatalál Arizonában – számolt be csütörtök este a Magyar Úszó Szövetség.

A napot egyébként a kétszáz pillangó nyitotta, Milák Kristóf menetrendszerű kihagyása miatt – ez egymás után a harmadik félév, amikor valami betegség lenullázza a korábban elvégzett edzésmunkát – akár az is benne lehetett volna a pakliban, hogy a közben kőkeményen edző és Világkupán is induló klubtárs Márton Richárd megszorítja, netán le is győzi a nagypályás világrekordert. Milák azonban immár ráhangolódott a kismedencére is (tavaly is küszködött még, sehogysem tudta a saját ritmusát úszni), fordulói, kidelfinezései egyre félelmetesebbek, így egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelme (ráadásul egyéni csúcsot úszott), míg Márton – akárcsak a római Eb-n – másodikként ért célba mögötte.

Az olimpiai bajnok nem sokkal később újfent rajtkőre állt, és 50 gyorson ismét megmérkőzött Szabó Szebasztiánnal. Parádés párbajt vívtak, amelyet centiméterek döntöttek el: Szabó két századdal érintette meg előbb a falat, így a 100 után „egyenlített” kettejük különviadalában (és a második aranyát is minimális különbséggel nyerte, akárcsak ötven háton).

Ezerötszázon egy másik különviadal újabb fejezete zajlott: a Rasovszky-Betlehem kettős száz háton melegített, majd jött a komoly megmérettetés, amelyen újfent a 19 esztendős trónkövetelő bizonyult jobbnak. Akárcsak nyíltvizen, itt is elpörkölt az elején, Rasovszky pedig nagyon rámászott a végén, ám 2.44 másodperc maradt az ifjú bajnok előnyéből. (Rasovszky Kristóf kapcsán el kell mondani, hogy most olyan fázisban jár villamosmérnöki tanulmányaiban, amikor hetente két gyakorlaton muszáj megjelennie, ami két délelőtti edzés kihagyásával jár; a kilométerekre specializálódott gigászok mezőnyében havi nyolc edzés mínusz nyomot hagy az eredményességen.)

A hölgyeknél a párizsi kvalifikáció érdekében immár kizárólag a medencés úszásra koncentráló uszonyos úszó világbajnok, Senánszky Petra ismét nagy fölénnyel húzta be az 50 gyorsot, Ugrai Panna a száz gyors után ezúttal száz vegyesen nyert, míg kétszáz pillangón némi meglepetésre Ilyés Laura megelőzte a Sebestyén-Kapás-Jakabos triót.

Szilágyi Gerda száz háton nyert újabb bajnoki címet, míg a leghosszabb távon Mihályvári-Farkas Viktória aratott sima győzelmet (azaz a medencés hosszútávúszó ob-t követően itt is a legjobbnak bizonyult).

A napzáró vegyesváltókat simán vitték a BVSC kvartettjei – így Bohus Richárd és Ilyés Laura Vanda második aranyérmüket szerezték ezen a napon.

 

Nyilatkozatok

 

Milák Kristóf, 200m pillangó

Számítottam rá, hogy (Márton) Ricsi nem hagyja magát, ezért lettek ilyen jók az idők, kihoztuk egymásból a legjobbat. Azt tudtam, hogy a második százon jön majd, abban ő nagyon jó, én a saját iramomat mentem, a saját versenyemet úsztam, örülök, hogy így sikerült. Igazából ez úgy megy, hogy ő ver meg engem edzésen, én meg őt a versenyen. Nekem ez így tetszik azért.

Szabó Szebasztián, 50m gyors

Örülök, hogy megint sikerült egy jót versenyezni, tegnap egy századdal nyertem, ma kettővel, annak is örülök, hogy Milákkal sikerült megint egy jót párbajoznunk, meg persze annak is, hogy most én nyertem. A legfontosabb viszont az, hogy a formám ilyen jó – tavaly ugyanekkor az Eb-n jobbat mentem, de akkor rápihenés után, most edzésből jöttünk, még szőrös vagyok, azaz ez az idő ebben az állapotban több mint biztató. Most az a fontos, hogy ezt a formát tartsam még három hétig, és akkor jól fog menni a világbajnokságon.

Kós Hubert, 100m vegyes, új országos csúcs

Nagyon örülök ennek az úszásnak, különösen annak fényében, hogy fél órával korábban már száz háton is mentem, ahol elvben négy másodpercet javítottam az egyéni csúcsomon. Nem véletlen, hogy sikerült ez a csúcs, aminek nagyon örülök, mert az életem első felnőtt országos rekordja, plusz életem első rövidpályás felnőtt aranyérme is, azaz ez mindenképpen plusz. Most a százas táv megy jól, mert az elmúlt hetekben ugye Világkupákon jártam, azaz ezeken fokozatosan gyorsultam. Úgy érzem, most kellettek ezek a versenyek, hogy legyen ilyen tapasztalat is, aztán amikor három hét múlva kimegyek (Bob) Bowmanékhez, akkor úgyis elkezdődik a nagyon komoly munka.

Ilyés Laura Vanda, 200m pillangó

Rólam azt tudni kell, hogy az úszás mellett a SOTE általános orvosi karán tanulok, és az ugyanolyan fontos nekem, mint a sport, azaz a kettőt párhuzamosan csinálom. Ez a mai siker elsősorban azért számít sokat, mert egyfajta visszaigazolás, hogy megéri a rengeteg erőfeszítés, és hogy még helyem van a jobbak között az úszásban is. Bár korábban a hát volt a specialitásom, most úgy érzem, ez a kétszáz pillangó az én utam.

Senánszky Petra, 50m gyors

A versenyszám előtt eltört az orrcsipeszem – mert egyébként Sarah Sjostrom is ezzel ússza a számait huszonötös medencében –, így egy picit izgultam. Ez az ob eddig nem úgy megy, ahogy terveztem, de végre sikerült egy aranyérmet nyernem. Most teljesen átállok a rendes medencés úszásra az olimpia érdekében, és tudtam, hogy egy picit most nehezebben fog menni, mert kizárólag az úszásra koncentrálok – de most új célok vannak, azaz egy nehéz, hosszú útnak vágok neki.

Bohus Richárd, 100m hát

Jó érzés, hogy azért még mindig megy, így is, jónéhány kiló felesleggel, meg ennyi idősen… Hát most már én vagyok itt a nagyapó az úszók között, de nagyon élvezem, hogy még itt lehetek, és hogy még tudom a fiatalokkal tartani a lépést.

Betlehem Dávid, 1500m gyors

Ezer méternél egy forintot nem tettem volna arra, hogy én nyerek, mert Rasóék sokkal okosabban versenyeztek nálam. Aztán arra gondoltam – mert ilyenkor azért van idő gondolkodni –, hogy rohadt nagy gáz lenne innen kikapni, azaz toltam, ahogy bírtam. Most nagyon boldog vagyok, hogy végül sikerült megtartanom valamit az előnyömből.

Mihályvári-Farkas Viktória, 1500m gyors

Nagyon boldog vagyok, hogy ez így sikerült, mert az első nap, meg a délelőtt, majd a mostani bemelegítés alapján nem számítottam ilyen időre. Minden olyan nehezen ment, ez az úszás is fájt, azaz kissé meg is leptem magam, hogy ennyit tudtam jönni. Ez az egyéni legjobbam környéke, igaz, nagypályán jobbat tudok, mert a fordulók finoman szólva sem tartoznak az erősségeim közé.

Szilágyi Gerda, 100m hát

Nagyon izgalmas volt és nagyon jó volt ez a verseny, rendkívül boldog vagyok, hogy ez összejött, mert fejben elég nehéz volt összerendeznem magam.”

Ugrai Panna, 100m vegyes

„Nagyon örülök ennek, sikerült három tizeddel megjavítanom az egyéni legjobbamat. Év elején nem úsztam annyira jól a vegyeseket, de szerencsére erre az országos bajnokságra, így év végére összeállt. Azt számoltam a verseny előtt, hogy egyéni csúccsal meglehet az aranyérem, és ez be is jött.”

 

A második nap bajnokai

 

Férfiak

50m gyors: Szabó Szebasztián (Győri Úszó SE) 21.01

100m hát: Bohus Richárd (BVSC-Zugló) 51.32

200m pillangó: Milák Kristóf (Bp. Honvéd) 1:49.86

100m vegyes: Kós Hubert (UTE) 52.82 – új országos csúcs

1500m gyors: Betlehem Dávid (Balatoni ÚK) 14:36.83

4x100m vegyesváltó: BVSC-Zugló 3:32.22

(Bohus Richárd, Takács Tamás, Kovács Benedek, Németh Nándor)

 

Nők

50m gyors: Senánszky Petra (Debreceni Sportiskola) 24.56

100m hát: Szilágyi Gerda (Stamina SE) 59.42

200m pillangó: Ilyés Laura Vanda (BVSC-Zugló) 2:07.78

100m vegyes: Ugrai Panna (Hód Úszó SE) 1:00.38

1500m gyors: Mihályvári-Farkas Viktória (FTC) 16:09.61

4x100m vegyesváltó: BVSC-Zugló 4:05.09

(Ilyés Laura Vanda, Békési Eszter, Késely Ajna, Elekes Tamara)

 

fotó: MUSZ / Derencsényi István