Kovács Sarolta bronzérmet szerzett a kairói világkupán

Kovács Sarolta bronzérmet nyert az öttusázók világkupa-sorozatának idei első versenyén, Kairóban.

A szerdai selejtezőben két csoportban 67-en küzdöttek a döntőbe kerülésért. A 36 fős fináléba a négy magyar közül három – Kovács Sarolta, Földházi Zsófia és Alekszejev Tamara – jutott, Réti Kamillának ez nem sikerült.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a pénteki versenyben Kovács Sarolta, a 2016-os év egyéni világbajnoka harmadik lett úszásban 2:11.25 perccel, majd még ennél is kimagaslóbban szerepelt vívásban és lovaglásban, amelyeket megnyert. Előbbit 26 győzelemmel és kilenc vereséggel, utóbbit hibátlan teljesítménnyel. Három szám után az élen állt, de mivel a lövészetekkel megszakított 3200 méteres futást csupán a 35. idővel zárta, összességében harmadik lett – számolt be péntek este az MTI.

A 2013-ban Európa-bajnok, 2017-ben vb-ezüstérmes Földházi az úszást a kilencedik, a vívást a 22., a lovaglást a huszadik, a kombinált számot pedig a 21. helyen zárta, így végül a 21. helyet szerezte meg.

A válogatott harmadik alapemberének, Alekszejev Tamarának – aki Kováccsal és Földházival csapatban megnyerte az elmúlt három év világbajnokságát – a 24. helyről kellett volna megkezdenie a felkapaszkodást az úszást követően, de mivel vívásban 21., lovaglásban és a kombinált számban egyaránt 33. volt, így összesítésben 34. lett.

Szombaton a férfiak versenyét rendezik, magyar induló nem került a döntőbe, majd vasárnap a vegyes váltóval zárul az idei első világkupa.

A sorozatban még lesz verseny Szófiában, Székesfehérváron és Kladnóban, a június végi, tokiói döntőben pedig már kiosztják az első olimpiai kvótákat. Elsőként a finálé két győztese szerez tokiói részvételi jogot.

Eredmények:
1. Uljana Batasova (orosz) 1358 pont
2. Natalya Coyle (ír) 1347
3. Kovács Sarolta 1341
…21. Földházi Zsófia 1285
…34. Alekszejev Tamara 1205

fotó: Kovács Sarolta (öttusa) facebook oldala