Kovács Zsófia első versenye Kairóban lesz

Készül a visszatérésre a kétszeres Európa-bajnok tornász.

Már az év eleje óta keményen készül az esztendő megmérettetéseire a DKSE kétszeres olimpikonja, a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia, aki idei első kisebb sérülésén is túl van – adta hírül a Magyar Torna Szövetség.

Már január 3. óta folyamatosan tréningezek, az alapozás jól sikerült, jelen pillanatban fél gyakorlat-gyakorlat kész szinten állok”- kezdte beszámolóját a dunaújvárosi tornász, aki már egy kisebb sérülést is tudhat maga mögött.

Volt egy kisebb probléma a hasfalammal. Korláton egy rossz fogásból kiszakadtam, és a már kétszer sérült hasizmot meghúztam. Először megijedtem, aztán kiderült, hogy csak egy izomrost húzódott meg, de szerencsére már minden rendben van.

Kovács már teljes erőbedobással készül első versenyére, amely március végén Kairóban lesz, méghozzá egy Világkupa-viadal, ahol két szeren, korláton és gerendán indul. Kérdésünkre azt is elárulta, mikor tér vissza mind a négy szerhez.

A Világkupa után egy hónappal lesz a Matolay Emlékverseny. Ott már mindenképpen szeretnék négyszerezni, a csapateredmény és saját magam miatt is. Az szezon fő versenyei számomra az augusztusi Európa-bajnokság és az őszi világbajnokság lesz.

Elmondása szerint gyakorlataiban számottevő változás nem lesz, korláton szeretné több kötéssel, más összetételben bemutatni a világbajnokságon 5. helyet hozó gyakorlatot, új elem nélkül. Ugráson és gerendán nagy változást nem tervez, talajon azonban mindenképpen erősíteni szeretne.

Fotó: Magyar Torna Szövetség