Kovacsics Anikó szerint a motivációval nem lesz gond

Kovacsics Anikó, a magyar női kézilabda-válogatott csapatkapitánya szerint rendkívül motiváltan készülnek a jövő csütörtökön kezdődő franciaországi Európa-bajnokságra.

A Ferencváros irányítója az M1 aktuális csatornán szerdán úgy nyilatkozott, a csapat elsődleges célja, hogy megtegye az első lépést, vagyis továbbjusson a csoportjából, de összességében jobb szereplést remél, mint az utóbbi időben.

A magyarok a világbajnokságon 2015-ben a 11., tavaly a 15. helyen végeztek, az előző kontinenstornán pedig 12. helyezettként zártak.

Nagyon várom ezt az Európa-bajnokságot, élesnek kell lenni a jövő szombati kezdésre. Ha minden összeáll, akkor lehet esélyünk kiemelkedő eredmény elérésére, de már a csoportban is nagyon jó ellenfelekkel találkozunk. Azt a hozzáállást és csapatszellemet várom, ami a legutóbbi mérkőzéseinken jellemzett minket” – mondta a 27 éves kézilabdázó, akinek ez lesz a nyolcadik felnőtt világversenye.

A franciaországi Európa-bajnokságon a magyar csapat jövő szombaton játssza első mérkőzését a C csoportban, Montbéliard-ban, ahol sorrendben Hollandiával, Horvátországgal és Spanyolországgal találkozik. A keret tagjai szinte minden hónapban együtt töltöttek egy-két napot, ennek ellenére Kim Rasmussen szövetségi kapitánynak a közvetlen felkészülés során a hiányzók miatt ismét a csapatépítéssel kell foglalkoznia. Hornyák Dóra, Szöllősi-Zácsik Szandra, Szucsánszki Zita és Szekeres Klára családalapítás, Kisfaludy Anett és Tomori Zsuzsanna sérülés miatt nem játszik, Bódi Bernadett pedig ideiglenesen lemondta a szereplést.

A védekezést évek alatt is nehéz úgy összerakni, hogy teljesen jól működjön, és nekünk most ismét új felállásban kell játszanunk. Sok munkát kell beleraknunk, mert nagyon nehéz dolgunk van” – fogalmazott Kovacsics.

Elárulta, a szűkített keretben van olyan játékos is, aki ezt megelőzően még a válogatott edzőtáborozásain sem vett részt.

Az irányító nehéz őszi idényt tudhat maga mögött, mivel a bajnokság mellett a Bajnokok Ligájában is helyt kellett állnia a Ferencvárossal, amelyet szintén számos sérülés sújt.
Hazudnék, ha azt mondanám, nagyon jó állapotban érzem magam. Be kell vallanom, holtponton voltam, és érzem még a nyomait, de talán már túlléptem rajta” – mondta.

Hozzátette, nagyon jó érzés belegondolni, kik voltak eddig a magyar női válogatott csapatkapitányai, akiknek a nyomdokába lépett. A mostani keret tagjai közül Kovacsics szerepel a legrégebben a nemzeti csapatban, és reményei szerint tapasztalatával tud is segíteni a társainak.

A magyar válogatott csütörtöktől vasárnapig az Oslóhoz közeli Fornebuban sorra kerülő hagyományos Möbelringen Kupán készül, és sorrendben az Európa-bajnok norvégokkal, a világbajnok franciákkal, majd a dánokkal mérkőzik meg.

(MTI)

fotó: Lendvai Róbert