
Az ifjú többpróbázó, Kriszt Sarolta negyedik lett az ezüstkategóriás World Athletics Combined Events Tour-viadalon a franciaországi Aubiere-ben, ahol három egyéni csúcsot ért el.
A hazai szövetség vasárnapi beszámolója szerint úgy lett negyedik a még csak a 19. évében járó ifjú hölgy a felnőttek között ötpróbában, hogy három számban is egyéni csúcsot ért el. Bekezdett egy 8.50-nel 60 gáton (eddig 8.59 volt a legjobbja), folytatta egy 176-os magasugrással (eddig 170-e volt), a 10.40-es súlylökésnél és a 602-es távolugrásnál volt már jobb, minden bizonnyal lesz is, majd az utolsó felvonást jelentő 800 méteren érkezett egy hatalmas PB: egy 2:09.66 az eddigi 2:20.52-re! A MATE-GEAC versenyzője végül 4327 pontot ért el, természetesen ez is egyéni rekord, mondhatni alapcsúcs, alig több, mint száz ponttal marad el Ináncsi Rita lassan 35 esztendős U20-as országos csúcsától.
„Első felnőtt ötpróbám volt, mivel tavaly nem tudtam fedett pályán indulni, és legutóbb két éve csináltam öt számot egy napon, így nagyon szokatlan és sűrű volt. Nem igazán tudtam leülni pihenni a számok között, rohanósra sikerült az időrend. Elég maximalista vagyok, így az összpontszámtól többet vártam, viszont a magasugrás miatt megérte az egész. Két éve küzdök ezzel a számmal, és sehogy sem akart javulni, pedig éreztem, hogy bennem van a nagyobb magasság. Verseny közben el sem hittem, hogy tényleg sikerültek az ugrások. A súlylökést sajnos elrontottam, és a gátban is érzek még sokat, a távolugrásnál borzalmasan fáradt voltam, de örülök, hogy összekapartam egy hat méter fölötti eredményt, a nyolcszáznál pedig tudtam, mit tudok futni, de az utolsó körben azért szidtam magam, hogy minek is csinálom én ezt. Örülök a negyedik helynek is, kezdésnek jó lesz.”
– értékelte a versenyt a hazai szövetségnek Kriszt Sarolta.
Úgy tervezi, hogy indul még idén ötpróbában: az országos bajnokságon szurkolhatnak majd neki.
Az ugyanott induló U23-as csúcstartó, Szűcs Szabina is jól kezdett, 60 gáton 8.41-es egyéni csúccsal, magasban 179-es egyéni csúcsbeállítással, két szám után jobban állt, mint a tavaly februári rekorddöntésekor, a 12.29-es súlylökés lehetett volna jobb is, és különösen a három érvénytelen kísérletet hozó távolugrás, ami után feladta a versenyt.
Ugyanígy zárt Bánhidi-Farkas Petra is szombaton a csehországi Jablonecben, Enyingi Patrik viszont harmadik tudott lenni a 400 méter A-döntőjében ugyanezen a napon egy bronzkategóriás versenyen a franciaországi Nantes-ban 46.86-tal. Hozzá hasonlóan tartja biztató formáját Tóth Anna 60 gáton, aki Asztanáig utazott, hogy aranykategóriás viadalon vehessen részt, ahol előbb 8.16-tal bejutott a döntőbe, majd ott 8.17-tel az ötödik helyet szerezte meg. A kazah főváros másik magyar indulójának, az ugyancsak 60 gátas Szeles Bálintnak 7.91-gyel nem sikerült a fináléba kerülés – egyetlen helyezésen, hat századmásodpercen múlt csupán a legjobb nyolc közé jutása.
Maradva külföldön, de elszakadva kicsit a pályaatlétikától patinás mezei futó versenyen állt rajthoz három magyar Alà dei Sardi-ban: a Memorial Elisa Migliore nagy hagyományokkal bíró viadal, minden évben elindulnak rajta remek nemzetközi eredményekkel rendelkező távfutók, idén a női mezőnyben például az olimpiai ezüstérmes és kétszeres Európa-bajnok Nadia Battocletti, valamint a sokszoros korosztályos Eb-dobogós spanyol María Forero – mögöttük tudott harmadik lenni a szakág magyar bajnoki címvédője, Böhm Lilla, és hatodik Urbán Zita a 6000 méteres távon. A férfiak 10 000 métert futottak, így a mi Palkovits Istvánunk is, aki a 17. helyen ért célba, többek között a szintén olimpiai ezüstérmes – és a versenyt megnyerő – etióp Berihu Aregawi és számos kelet-afrikai kiválóság után a több emelkedővel is tarkított pályán, amelyet az erős szél is nehezített ezen a vasárnapon.
Itthon pedig az UTE rúdugró és az FTC távolba ugró versenyén is született biztató eredmény, ilyen volt az előbbi keretében Klekner Hanga 422-es teljesítménye, utóbbin pedig Pap Kristóf 753-as távol-, továbbá Rivasz Martin 15.16-os hármasugrása.
fotó: atletika.hu