Kulcsár Krisztián: büszkeségre és optimizmusra ad okot a jövőre nézve

Kulcsár Krisztián szerint büszkeségre és optimizmusra ad okot a jövőre nézve, hogy a magyar csapat minden idők legjobb szereplésével, 24 éremmel – 12 arannyal, 7 ezüsttel és 5 bronzzal – zárta az ifjúsági olimpiát Buenos Airesben.

A 79 fős delegáció az egyik legnagyobb volt a játékokon, a remek szereplés pedig méltán adhat büszkeségre és optimizmusra okot a jövőre nézve” – hangsúlyozta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke az M1 aktuális csatornán szerdán.

Kitért rá, bár az esemény nem ugyanolyan, mint az olimpia, mégis sok tekintetben hasonlít rá.
A gyerekek, akik egyszer majd a nagy olimpián szerepelnek, itt kapnak először ízelítőt abból, hogy milyen a hangulat, és milyen nyomásnak kell majd megfelelniük akkor, ha odakerülnek” – fogalmazott. Leszögezte, bár a legfőbb mérőszám az eredményesség, a fókusz ezen az eseményen az olimpiai eszme népszerűsítése, a hangulat megismertetése és a fair play, vagyis az olimpiai mozgalom legszebb erényei felé tolódik.

Kiemelte, húsz sportágban volt magyar résztvevő, s a tradicionális magyar sikersportágak mellett újak is „felkerültek az éremszerzés dicsőséges körébe.”

Hozzátette, ugyanakkor józannak kell lenni, és „nem szabad mindent rózsaszín szemüvegen keresztül látni”, hiszen a négyévenként megrendezett versenyekből bizonyos korosztályok kimaradnak.

Előre tekintve elmondta, a magyar csapat legeredményesebb versenyzőjére, a három arany- és egy ezüstérmet szerző úszó, Milák Kristófra, vagy az ugyancsak háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok, szintén úszó Késely Ajnára a közeljövőben már a felnőttek között várnak komoly kihívások, ám a legtöbb versenyző elé még nehézséget állíthat a felnőtt korosztályba átlépés időszaka.

Kulcsár Krisztián rámutatott, a klubok és az edzők elsődleges feladata, hogy a kiemelkedő fizikai, pszichés vagy épp versenyzői erényeket mutató fiatalokból komplett sportolókat neveljenek.
Fontos, hogy ez nem automatikus. Lényeges, hogy ezeket a fiatal versenyzőket hosszú távon megtartsuk a sportnak. Ne kizárólag abban legyen érdekelt az edző, hogy ebben a korosztályban már kiszedje a maximumot a sportolóból, hanem legyen tekintettel arra, a jövőben milyen eredményekre lehet képes” – mondta.

A magyarok húsz sportágban indultak Buenos Airesben, ezek közül kilencben sikerült érmet nyerni: atlétikában, birkózásban, cselgáncsban, kajak-kenuban, öttusában, strandkézilabdában (lányok), tornában, úszásban és vívásban; ezekhez jön még az éremtábla eredményeibe nem számító lovaglás és sportlövészet, melyekkel számolva a sportágak száma 11 (a vegyes csapatversenyek eredményeit nem vezetik a nemzetek közötti összesítésben).

A 79 fős küldöttség a negyedik helyen végzett az éremtáblázaton Oroszország, Kína és Japán mögött.

(MTI)

fotó: M4 Sport