Kulcsemberek hosszabbítottak Győrben – videó

Három meghatározó kézilabdázójának szerződéshosszabbítását jelentette be a Győri Audi ETO KC sajtótájékoztató keretein belül. A mostani bejelentés része a klub hosszútávú stratégiájának, miszerint továbbra is a sportág élvonalában kell maradni, Győrben pedig a világ legjobbjai szerepelnek a posztokon.

A győri klub hivatalos honlapjának beszámolója szerint három klasszis játékosnak, Stine Oftedal-nak, Kari Brattset-nek és Anne Mette Hansen-nek szerződéshosszabbítását jelentette be dr. Bartha Csaba, a Győri Audi ETO KC elnöke Borkai Zsolt, Győr polgármeseterének jelenlétében a klub rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Kissé talán szokatlan, hogy már szeptember elején ilyen jelentőségű döntéseket hozunk, de úgy gondolom több jó okunk is volt a szerződések meghosszabbítására. Egyrészt nagyon elégedettek vagyunk a lányok teljesítményével, és bízunk benne, hogy a jövőben is ugyanolyan meghatározói lesznek a csapat játékának, mint tették azt eddig is. Másrészt, nagyon hosszú szezon elé nézünk, a decemberi világbajnokság után tavasszal olimpiai selejtezők, nyáron pedig maga a Tokiói Olimpiai Játékok várnak a játékosaink nagy részére. Bízom benne, hogy azzal, hogy jövőjük biztosítva van a klubjukban, már csak a kézilabdával kell, hogy foglalkozzanak a sportolók, ez pedig még jobb teljesítményt hozhat ki belőlük.” – nyilatkozta dr. Bartha Csaba elnök.

Stine Oftedal egy kitűnő játékos, hiszünk abban, hogy posztján a világ legjobbja, aki meghatározója a Győri Audi ETO KC gyors és eredményes játékstílusának. Anne Mette Hansen rengeteget fejlődött az itt eltöltött évek alatt, és mára igazi vezérré nőtte ki magát a csapaton belül. Olyan játékos ő, aki kritikus helyzetekben is hideg fejjel tud gondolkodni és nagy értéke a csapatnak mind támadásban, mind védekezésben. Ugyanez elmondható Kari Brattsetről is, aki hihetetlen gyorsan épült be tavaly a csapatba, fantasztikus első szezonját követően bízunk benne, hogy innen is van még hova fejlődni és beálló poszton továbbra is a világ élvonalába tartozik majd.” – folytatta a klubvezető.

Az Audi ETO nemcsak magát, a klubot, hanem Győrt és Magyarországot is elhelyezte a nemzetközi sport térképén. Az elmúlt évek sikerei jogosan töltenek el büszkeséggel.” – kezdte nyilatkozatát Borkai Zsolt, Győr polgármestere„A klubban zajló magas szintű munka, a sportolók elkötelezettsége és alázata meghozta az eredményét, hiszen ötszörös BL-győztes mára a Győri Audi ETO KC. Ezen túl természetesen elengedhetetlen a megfelelő infrastrukturális háttér, azaz az Audi Aréna Győr, a csapat otthona, szükség van a meccsekre járó szurkolók támogatására, de legfőképp az olyan szintű játékosok kellenek, mint a ma szerződést hosszabbítók. Ők és a csapat többi tagja továbbra is a biztosíték arra, hogy Győrben a női kézilabda az elkövetkezendő években is sikeres lesz!” – mondta a városvezető.

„Nagyon boldog vagyok, hiszen tovább élem az álmomat. Számomra nagy lehetőség volt Győrbe igazolni, és a válogatott után klubszinten is a legjobbakkal játszani. Szerencsére minden adott itt, hogy csak a kézilabdára koncentráljunk. Nem volt kérdéses, hogy maradni szeretnék, így könnyen megegyeztünk. Kétéves szerződést írtam alá, és bízom benne, hogy a továbbiakban is ugyanilyen eredményesek leszünk együtt a csapattal” – nyilatkozta Stine Oftedal.

„Számomra egyértelmű volt, hogy a folytatás mellett döntök. A klub a lehető legprofesszionálisabb, minden körülmény adott a magas szintű teljesítményhez, gyakorlatilag nekünk csak a meccsekkel, és a minél jobb játékkal kell foglalkozni. Örömmel írtam alá még további 2+1 évet, mivel nagyon jól érzem magam. Nyilván a múlt remek eredményei miatt nagyobb az elvárás is felénk, de engem ez csak még inkább motivál. Hiszem, hogy idén is remek eredményre vagyunk képesek.” – mondta Anne Mette Hansen, a csapat dán játékosa.

„Ugyan a szerződésem 2021 nyaráig szólt eredetileg, de nyitottan álltam a klub megkereséséhez, hogy hosszabbítsuk meg ezt még egy évvel. Már az első évem is fantasztikus volt, hiszen mindent megnyertünk, amit csak lehetett. És nyilván idén sem csökkent az étvágyunk. Remek közösség van Győrben, a csapat nagyon érzi egymást, mindenki tudja a dolgát és küzdünk egymásért. Hihetetlen számomra a közeg, ami a kézilabdát körül veszi Győrben, a szurkolók nagy támogatást nyújtanak nekünk. Örülök, hogy három évig biztosan tagja lehetek ennek a csapatnak!” – nyilatkozta Kari Brattset Dale.

fotók: gyorietokc.hu