Különös műtéten esett át a Fradi játékosa

Benmiloud Yassine, az első osztályba hibátlan teljesítménnyel feljutott Ferencváros férfi kézilabdacsapatának beállója egy viszonylag ritka műtéten esett át május 2-án, de reméli, hogy a szezonkezdetre teljesen felépül.

A fradi.hu tájékoztatása szerint a 27 éves, Algériában született, de magyar állampolgár kézilabdázó már régóta küzdött egy bokasérüléssel, tavaly nyáron meg is műtötték. Akkor csak kitisztították a bokáját, nem javult a sérülés. A szezont erős fájdalmakkal még végigjátszotta, de amint vége lett az idénynek, ismét kés alá feküdt, csak egy jóval komolyabb operáció várt rá.

Dr. Pavlik Attila csapatorvos műtötte meg a Sportkórházban, miután a bokájában egy régebbi sérüléstől megpuhult csont beszakadt, és lyuk képződött a helyén.

A csípőlapátból vagy a térdemből vehettek volna ki egy csontdarabot, a gyorsabb regenerálódás miatt a térdemből pótoltak – kezdte a muszlim vallású Benmiloud Yassine. – Artroszkópos műtétet hajtottak végre rajtam, most könnyített edzéseket végzem. Az operáció után három-négy hónap kihagyást jósoltak, most gyógytornázom, erősítek és elkezdtem a futásokat is. Fájdalmat még érzek bizonyos mozdulatoknál, de hát évek óta fáj a bokám, szóval hozzászoktam. Nagyon remélem, hogy augusztus második felére teljes értékű edzésmunkát végezhetek, és felépülök a szezon elejére.

A szezon a szeptember 9-ei hétvégén kezdődik a Cegléd elleni meccsel.

fotó: fradi.hu

Vélemény, hozzászólás?