Egy hónapot kellett várnia Molnár Ferencnek, hogy a 3D íjász világbajnokságot követően aranyérmesnek mondhassa magát. A szeptemberi vb döntőjében ugyanis a bírók összekeverték a nyílvesszőket. A hazai szövetség sportdiplomáciai sikere, hogy az íjász világszervezet korrigált, és a magyar sportoló is aranyéremben részesül.
A Nemzeti Versenysport Szövetség szombati tájékoztatása szerint eredetileg egy ezüst- és egy bronzéremmel tért haza szeptember közepén a magyar 3D íjász válogatott a franciaországi Robionban megrendezett világbajnokságról (ahol három dimenziós állatfigurákra lőttek az íjászok).
A videó felvételeket visszanézve azonban feltűnt, hogy az ösztönös íj versenyszámának döntőjében az értékelésnél valami nem volt rendben. Kiderült, hogy bírói hiba történt: az első célnál felcserélték a vb-re címvédőként érkezett Molnár Ferenc és a későbbi győztes dán Christensen pontját, amit a helyszínen senki nem vett észre.
Bár a szabályzat szerint a verseny után már nincs lehetőség reklamációra, a Vánky Sebastian vezette Magyar Íjász Szövetség a bíró és a versenyiroda hibájára hivatkozva tiltakozást nyújtott be. A világszövetség, a World Archery elnöksége az eset mérlegelése után végül úgy döntött: Molnár Ferenc is megkapja az aranyérmet.
A bronzérmet Franciaországban a csigás íj kategóriában Kun Alíz szerezte, aki a csapat meglepetésemberének számított, hiszen a vb-n részt vett 11 magyar íjász közül neki volt a legkevesebb nemzetközi versenytapasztalata, ennek ellenére a dobogó harmadik fokára állhatott fel.