Kvótáért és érmekért utazik a magyar csapat

Legalább egy olimpiai kvóta megszerzése a magyar csapat fő célja jövő héten a wroclawi légfegyveres Európa-bajnokságon, mely a sportág utolsó előtti kvalifikációs versenye a tokiói játékokra.

A magyar sportági szövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján Győrik Csaba szövetségi kapitány elmondta, hogy a 15 felnőtt és 12 junior alkotta válogatott számára öt-hét érem begyűjtése a cél, ami visszafogottabb elvárás a korábbi évekhez képest, ám mindez azért van, mert a legjobb junior versenyzők a felnőtteknél harcolnak majd a kvótákért.

(Győrik Csaba szövetségi kapitány – középen -; fotó: Halmagyi Zsolt)

A lengyel városban férfi, női puskában és pisztolyban is két-két tokiói hely talál gazdára. Ez lebeg a felnőtt csapat szinte valamennyi tagjának szeme előtt, kivéve Péni Istvánt (puska) és Major Veronikát (pisztoly), akik már tavaly begyűjtötték az indulási jogot. A harmadik magyar kvótás, a 2019 tavaszán 16 és fél évesen kvótát nyert Mészáros Eszter (puska) most a junioroknál indul.

(fotó: Halmagyi Zsolt)

A riói olimpikon Sike Renátának viszont egyértelműen a kvótaszerzés a fő célja idén, s ezt lehetőleg már Wroclawban szeretné elérni. A női légpisztoly 2015-ös Eb-bronzérmese tavaly kicsit visszafogottabban versenyzett, idén viszont stabilan magas színvonalon lő, amit az országos bajnokságon is bizonyított, melyen egyéniben és vegyespárosban is aranyérmet nyert.

(Sike Renáta, fotó: Halmagyi Zsolt)

Nehéz kiszámolni előre, milyen eredmény kell majd a döntőhöz. A célom, hogy az 579 körös egyéni csúcsomat meglőjem, amivel szerintem meglesz a finálé” – mondta a BHSE sportolója hozzátéve, hogy nem foglalkozik azzal, kinek van már kvótája a mezőnyből és kinek nem, csak magára koncentrál és arra, hogy Rio után Tokióba is kijusson.

A kontinensviadalon óriási mezőny gyűlik össze, az előzetes hírek szerint 700 sportlövő indul. A keddtől vasárnapig tartó Eb csúcspontja a pénteki és szombati nap lesz. Előbbin a férfi és női pisztolyosok versenyeznek, utóbbin pedig a puskások.

A wroclawi után az európai puskások és pisztolyosok májusban, Plzenben szerezhetnek még kvótát, illetve a világranglistáról is meg lehet váltani a repülőjegyet a japán fővárosba. A rangsor május végi állása alapján a legjobb nem kvótás lövő jut ki az olimpiára minden egyéni számban.

Május végén négy, öt, hat kvótával elégedett lennék, de boldog majd csak akkor leszek, ha Tokióban sikerül érmet szereznünk” – zárta a sajtóeseményt Győrik Csaba.

fotók: Halmagyi Zsolt