Lando Norris volt az első, Charles Leclerc a második szabadedzés legjobbja Melbourne-ben

Az első szabadedzésen Lando Norris, a konstruktőri világbajnoki címvédő McLaren brit versenyzője, a második gyakorláson pedig a ferraris Charles Leclerc volt a leggyorsabb az idénynyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíj pénteki napján.

A szezon első tréningjén Norris mindössze 0.149 másodperccel ment jobb kört, mint a második helyen záró Carlos Sainz Jr. a Williamsszel. A spanyol pilóta teljesítménye azt sugallja, hogy a szakértők várakozásának megfelelően a Williams lehet a középmezőny egyik legjobb istállója. Az első szabadedzést Leclerc zárta a harmadikként, míg hétszeres világbajnok csapattársa, a brit Lewis Hamilton csak 12. lett. A címvédő és sorozatban négy vb-címnél járó holland Max Verstappen (Red Bull) ötödikként végzett az első gyakorláson – számolt az MTI.

A második tréningen Leclerc-nek sikerült a leggyorsabb kört megfutnia, de mindössze 0.124 másodperc volt az előnye a hazai közönség előtt szereplő Oscar Piastri (McLaren) előtt. A harmadik köridőt Norris autózta.

Ezen a gyakorláson Hamilton is jobban összeszokott már a Ferrarival, ötödik lett, míg Verstappennek a hetedik hellyel kellett megelégednie. Jó időket ért el a Red Bull fiókcsapataként működő RB (Racing Bulls): a japán Cunoda Juki a negyedik, míg újonc csapattársa, a francia Isack Hadjar a hatodik helyen zárt.

Eredmények:

Az F1-es Ausztrál Nagydíj első szabadedzésének végeredménye:

Hely Pilóta Csapat Idő Hátrány
1 Lando Norris McLaren 1:17.252
2 Carlos Sainz Williams 1:17.401 0.149
3 Charles Leclerc Ferrari 1:17.461 0.209
4 Oscar Piastri McLaren 1:17.670 0.418
5 Max Verstappen Red Bull 1:17.696 0.444
6 Alexander Albon Williams 1:17.713 0.461
7 George Russell Mercedes 1:17.716 0.464
8 Fernando Alonso Aston Martin 1:17.736 0.484
9 Isack Hadjar Racing Bulls 1:17.847 0.595
10 Lance Stroll Aston Martin 1:18.057 0.805
11 Yuki Tsunoda Racing Bulls 1:18.061 0.809
12 Lewis Hamilton Ferrari 1:18.071 0.819
13 Jack Doohan Alpine 1:18.232 0.980
14 A.K.Antonelli Mercedes 1:18.390 1.138
15 G.Bortoleto Sauber 1:18.438 1.186
16 Liam Lawson Red Bull 1:18.455 1.203
17 Pierre Gasly Alpine 1:18.505 1.253
18 Nico Hülkenberg Sauber 1:18.586 1.334
19 Esteban Ocon Haas 1:19.139 1.887
20 Oliver Bearman Haas 1:19.312 2.060

Az F1-es Ausztrál Nagydíj második szabadedzésének végeredménye:

Helyezés Pilóta Csapat Köridő
1. Charles Leclerc Ferrari 1:16,439
2. Oscar Piastri McLaren +0,124
3. Lando Norris McLaren +0,141
4. Yuki Tsunoda Racing Bulls +0,345
5. Lewis Hamilton Ferrari +0,420
6. Isack Hadjar Racing Bulls +0,580
7. Max Verstappen Red Bull +0,624
8. Nico Hülkenberg Stake +0,722
9. Lance Stroll Aston Martin +0,840
10. George Russell Mercedes +0,843
11. Carlos Sainz Williams +0,863
12. Alexander Albon Williams +0,863
13. Fernando Alonso Aston Martin +0,891
14. Jack Doohan Alpine +0,955
15. Pierre Gasly Alpine +1,054
16. Andrea Kimi Antonelli Mercedes +1,195
17. Liam Lawson Red Bull +1,201
18. Gabriel Bortoleto Stake +1,408
19. Esteban Ocon Haas +1,595
20. Oliver Bearman Haas köridő nélkül

A további program:

szombat:

3. szabadedzés 2.30
időmérő edzés 6.00

vasárnap:

futam 5.00

fotó: x.com/ScuderiaFerrari; x.com/McLarenF1