Legjobb négy között a magyar válogatott – Ez áll a női vízilabdások sikere mögött!

A vízilabdát eredetileg water rugby-nek nevezték sajátos játékstílusa miatt – nem véletlenül!

Itt bizony egyszerre van szükség technikára, erőre, robbanékonyságra, állóképességre. Bírni kell a savaso-dást, magas pulzust, folyamatos koncentrációt, ezért a felkészülésnek is speciális szempontjai vannak. A válogatott 12 kijelölt játékosát a Scitec Institute Táplálkozástudományi Intézet szakmai csapata elemezte, egyénekre szabott célokat fogalmaztak meg az olimpiai kvalifikációs budapesti Európa Bajnokságra, hogy sportdietetikai szempontból is a csúcsformában legyenek! – derült ki a közleményből.

Ahány helyzet, annyi igény

Habár a csapat minden tagja a Scitec Nutrition termékeivel egészíti ki a táplálkozását – speciális dietetikai normák mentén –, mégis más igények és célok merültek fel a különböző játékosoknál, hiszen a posztok és a fizikai adottságok is mást és mást igényelnek.

Mint annyi dologban, itt is a rendszerességen van a hangsúly: az elegendő folyadék- és táplálékbevitel kulcskérdés a dehidratáció és az éhezés elkerülésében, ami jelentősen befolyásolja a sportteljesítményt. A Scitec Institute sporttáplálkozási vezetőjének, Szász Máténak az iránymutatásával például percre pontosan kiszámolt „táplálkozási órarendet” kaptak a sportolók.

Mindezek mellett az alvás is a felkészülés része! A mérkőzés előtti éjszakai alvás minősége nagyban meghatározza a stressztűrő képességet, idegrendszeri teljesítményt, koncentrációt, de bizonyos mértékben még a szénhidrát égetésének képességét is. Éppen ezért egyre nagyobb jelentősége van az alvásminőség monitorozásának és javításának a sportolók felkészülésében.

Nagy terhelés – nagy odafigyelés

Egy-egy lövésnél a labda közel 100 km/órás sebességgel is haladhat, a sportolónak ilyenkor ki kell emelkednie a vízből, amihez a test szinte minden izmát használja. Minden végtag, minden izom egyszerre dolgozik, ehhez jön még a célzás, az időzítés, és a zavaró tényezők leküzdése. Ilyenkor a sportoló idegrendszere maximális fordulatszámon dolgozik, az ideális tápanyag-utánpótlás és regenerálás elengedhetetlen. Többek között ez is a sportdietetikus feladata – de mire is kell figyelnie pontosan?

Például a folyadék és a nátrium pótlására, hiszen egy mérsékelt kiszáradás vagy nátriumvesztés csökkentheti a fizikai teljesítmény csúcskomponenseit. Még a vízilabdások is izzadnak, ezért speciális mérkőzés előtti és alatti hidratációs protokollok készültek. Egy kiélezett mérkőzés nagy terhelést ró a sportoló ízületeire (ujjak, vállak, csípő) és a kötőszövetekre is, ezért a Scitec Institute csapata külön hangsúlyt fektetett ezeknek a testrészeknek a támogatására és a gyulladások mérséklésére. Sőt, külön edzés utáni regenerációs protokollt is alkalmaznak a lányok, hogy a sorozatterhelést is jobban bírják, ami egy esetleges továbbjutás után kulcstényezővé válik.

Nüanszok az apró részletekben

Sokan a légzésre talán nem is gondolnak, pedig amilyen apróságnak tűnik, annyira fontos egy-egy kulcspillanat kimenetelében. Többször előfordul a légvétel kimaradása, gyakran pedig pont az ilyen „levegőtlen” pillanatokban kell a sportolónak a legnagyobb teljesítményt leadnia. Meglepő lehet, de a sportdietetika is nagyban hozzájárulhat az ilyen pillanatok sikeréhez. Egyes növényi komponensek képesek például javítani a keringést, ezáltal mérhetően csökkentik a sportoló oxigénigényét a nagy teljesítményű szakaszokban, ezzel hozzásegítve a sportolót az oxigénhiányos állapotok menedzseléséhez.

A hosszú szempontrendszer mellett pedig van még egy, talán minden eddiginél is fontosabb összetevő: a szurkolók feltétel nélküli szeretete és buzdítása! A lányok hamarosan újabb fontos meccset játszanak, a negyeddöntőben a franciák ellen szállnak medencébe január 21-én 14:30-kor, szurkoljunk értük együtt!

 

fotó: Horváth Balázs / Blasius Photography