
A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna pénteki, második fordulójában, így csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.
A találkozókra érkező nemzeti csapat buszát a szurkolók zászlókkal, piros-fehér-zöld füsttel, illetve lóháton ülő csikósokkal fogadták. A bemelegítésre pályára lépő játékosokat pedig egész szektort betöltő nemzeti lobogó üdvözölte. A keretből ezúttal a kapus Szemerey Zsófia, a beálló Pásztor Noémi és a balátlövő Juhász Gréta maradt ki.
A selejtezőtornán egyformán győzelemmel rajtoló együttesek összecsapásán már az első másodpercektől hangos szurkolás segítette a magyar csapatot, amely rendkívül összeszedett, tüzes játékkal kezdett. A skandinávok lassan lendültek játékba, így mindössze hét perc elteltével, 4-1-es magyar vezetésnél időt kért szakvezetőjük, Tomas Axnér.
A meccs elején az elmúlt időszakban megszokottól eltérően nem a széleken, hanem a belső posztokon igyekezett befejezni támadásait a magyar válogatott, Klujber Katrin háromszor is betalált, a sérülésből felépült csapatkapitány, Böde-Bíró Blanka pedig ziccert védett. Már tíz perc után, 6-2-nél létszámfölényes támadásra váltott átmenetileg a svéd együttes, miközben Kuczora Csenge is szórta a gólokat. Aztán magára talált az északi válogatott, hatperces magyar gól nélküli periódus nyomán egyenlített (7-7). Ekkor újfent megrázta magát a házigazda, sorozatban háromszor is betalált (10-7), sőt az első félidő hajrájában ötgólosra növelte előnyét (15-10), amiből négy megmaradt a szünetig – számolt be az MTI.
(Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt)
A második félidőt emberelőnyben kezdték és egy gólra felzárkóztak az öltözőből nagy harci kedvvel visszatérő a svédek (15-14). Az addigiaknál több volt a hiba ekkortájt a kissé lassabbá vált magyar játékban. Döntetlennél időt kért Golovin Vlagyimir (17-17), a nézőtérről pedig felhangzott a „harcoljatok, harcoljatok” biztatás. Nem is hagyta vezetéshez jutni riválisát a magyar válogatott, minden labdáért megharcolt, Böde-Bíró pedig fontos pillanatokban védett – skandálta is nevét a publikum. Negyedórával a dudaszó előtt ismét három találat volt a két csapat között (21-18). Az utolsó hat percen belül Johanna Bundsen kritikus pillanatban mutatott be dupla védést a svéd kapuban, majd Klujbert kiállították, de ez sem zökkentette ki Golovin együttesét: hősiesen, taktikusan védekezve, fantasztikus teljesítményt nyújtva győzött és nagy lépést tett Párizs felé.
(Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt)
A svéd válogatott a veresége ellenére is gyakorlatilag zsebben érezheti a kvótát, ehhez csupán annyi kell neki, hogy vasárnap legyőzze a sokkal gyengébb játékerőt képviselő, beugró briteket.
A mérkőzés legjobbja, Kuczora nyolc, míg Klujber hét, Győri-Lukács hat gólt szerzett, Böde-Bíró 11 lövést hárított. Jenny Carlson hétszer volt eredményes, Johanna Bundsen 12-szer védett. A magyarok kiváló védekezését dicséri, hogy nyolccal több kapura lövésük volt, mint ellenfelüknek.
A két együttes 31. egymás elleni mérkőzésén négy döntetlen és tíz svéd siker mellett 17. alkalommal győztek a magyarok.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttesében a mezőny legjobbjának választott Kuczora Csenge nyolc, míg Klujber Katrin hét, Győri-Lukács Viktória hat gólt szerzett, Böde-Bíró Blanka pedig 11 védéssel járult hozzá a sikerhez.
Golovin: „Nagyon örülünk a győzelemnek, nagyon sokat dolgoztunk és küzdöttünk, hogy ez sikerüljön”
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint részben annak köszönhető, hogy a magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, hogy a játékosok mentálisan elhitték: képesek nyerni.
„Nagyon örülünk a győzelemnek, nagyon sokat dolgoztunk és küzdöttünk, hogy ez sikerüljön„
– nyilatkozta az edző a meccs utáni sajtótájékoztatón.
Hozzátette, amióta ő a kapitány, harmadszor találkoztak a svédekkel, és az első két alkalommal a második félidőben „nem jöttek össze a dolgok”.
„Nagyon sokat foglalkoztunk azzal, mi nem működött, és ma nagyon sokat sikerült javulni. Mentálisan elhittük, hogy képesek vagyunk nyerni egy ilyen jó csapat ellen„
– magyarázta.
Golovin hangsúlyozta: biztos benne, hogy ezen a napon a debreceni közönség előtt nem tudtak volna máshogyan játszani, „nagyon szépen köszönjük azt a fantasztikus hangulatot, amit teremtettek„.
Az ellenfél 7-7-nél, majd 17-17-nél is egyenlített, de a vezetést egyszer sem tudta átvenni. A magyar együttes mindig meg tudott újulni, márpedig ez a decemberi világbajnokságon a kulcspillanatokban nem mindig sikerült.
„Fejlődik a csapat, folyamatosan elemezzük saját magunkat és az a tapasztalatom, hogy nagyon fogékonyak a lányok, az elkövetett hibákat nagyon gyorsan képesek javítani”
– nyilatkozta az MTI-nek a kapitány.
Az elmúlt hetekben lejátszott mérkőzéseken a magyar szélsőknek nagyon sok jó megoldásuk volt, ezúttal az első félidő jelentős részében mégis a belső posztokra játszották ki a helyzeteket, amiket jó hatékonysággal fejeztek be. Ennek kapcsán az edző megjegyezte: a svéd keret némileg változott a vb-hez képest, hiszen jobb hármas védője, Anna Lagerquist súlyos térdsérülés után gyógyul, márpedig ő a győri Linn Blohmmal remek belső védőpárost alkotott, ott nagyon nehéz lett volna befejezni az akciókat.
„Megnéztünk az utolsó három-négy meccsüket, kerestük a megoldást, hogy ki az új védőpárosuk, de szerintem nem találtak meg, ezért odavittük a befejezéseket, kikerülve Blohmot. Az első félidőben így működött, de erre a kollégám is rájött, cserélt, de az új összeállításban már nagyon keveset játszottak”
– magyarázta Golovin.
Hozzátette, a változtatást követően némileg zártabb lett ellenfelük védekezése, de amikor a hármas védő feltolódik, akkor a kettesnek beljebb kell mennie, ezzel viszont a szélsők előtt alakulnak ki helyzetek.
A magyar csapat csütörtökön 49-11-re verte Nagy-Britanniát, vasárnap pedig 19.15-től Japánnal találkozik, és csak akkor nem szerez olimpiai kvótát, ha öt vagy több góllal kikap az ázsiaiaktól.
Eredmény, 2. forduló, 1. csoport:
Magyarország-Svédország 28-25 (15-11)
Debrecen, Főnix Aréna, 3679 néző, v.: Kuttler, Merz (németek)
Magyarország: Böde-Bíró – Győri-Lukács 6, Klujber 7, Vámos 1, Füzi-Tóvizi, Kuczora 8, Szöllősi-Schatzl 2, cserék: Papp, Debreczeni-Klivinyi 2, Bordás 1, Simon 1, Márton, Janurik
lövések/gólok: 48/28, illetve 40/25
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 3/3
kiállítások: 8, illetve 4 perc
További eredmény:
Japán – Nagy-Britannia 43-16 (25-9)
AZ ÁLLÁS | ||||||
1. MAGYARORSZÁG | 2 | 2 | – | – | 77–36 | 4 |
2. Svédország | 2 | 1 | – | 1 | 60–56 | 2 |
3. Japán | 2 | 1 | – | 1 | 71–51 | 2 |
4. Nagy-Britannia | 2 | – | – | 2 | 27–92 | 0 |
csütörtökön játszották:
MAGYARORSZÁG – Nagy-Britannia 49-11 (24-6)
Svédország-Japán 35-28 (17-13)
vasárnap játsszák:
Nagy-Britannia – Svédország 16.45
MAGYARORSZÁG-Japán 19.15
Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt