
A magyar férfi kézilabda-válogatott teljesítette célkitűzését, a negyeddöntőbe jutást a világbajnokságon, mivel 29-23-ra legyőzte Katart a középdöntő utolsó fordulójában, a varasdi csoport szombati játéknapján.
A tavaly Európa-bajnoki ötödik és olimpiai tizedik helyezett magyarok keretéből – Krakovszki Zsolt és Mikler Roland mellett – ezúttal Krakovszki Bence és Ónodi-Jánoskúti Máté maradt ki. Csapatuk annak tudatában lépett pályára, hogy győzelemmel biztosan a negyeddöntőbe jut, döntetlen vagy vereség esetén viszont szurkolnia kell a franciáknak, hogy a 20.30-kor kezdődő találkozón ne kapjon ki Észak-Macedóniától.
Négy rontott lövés és három kapott gól után a nyolcadik percben talált be először a magyar együttes (1-3). A 13. percben kettős emberhátrányba kerültek Ligetvári Patrikék, a 18. percben pedig már tíz rontott lövésnél tartottak. Anadin Sulijakovic jól védett a katari kapuban, de komoly bravúrokra nem volt szüksége. Chema Rodríguez szövetségi kapitány 7-3-as hátrányban időt kért, mert bár védekezésben voltak jó megoldások, a támadójáték szinte egyáltalán nem működött. A folytatásban egyre hatékonyabbá váltak a támadások, Imre Bence vezérletével összejött egy 4-1-es sorozat, majd a 28. percben Sipos Adrián egyenlített, a szünetben pedig 12-12 volt az állás – számolt be az MTI.
(Fotó: Illyés Tibor)
A második félidőt egy 4-1-es sorozattal kezdték a magyarok, akik a 32. percben vezettek először a meccsen. Ezt követően a 45. percig felváltva születtek a gólok, ebben az időszakban már nyomuk sem volt az első felvonásban látott problémáknak támadásban. Az ellenfél emberfogáson alapuló nyitott védekezéssel próbálkozott, de nem járt sikerrel, és más taktikai változtatással sem tudott közelebb kerülni a magyarokhoz.
(Fotó: Illyés Tibor)
A mezőny legeredményesebb játékosa Imre Bence volt kilenc góllal, a mezőny legjobbjának pedig a 11 védéssel záró Palasics Kristófot választották. A túloldalon Zarko Markovic hatszor talált be, Irhad Alihodzic két, Anadin Sulijakovic nyolc védéssel zárt.
A két csapat negyedik egymás elleni mérkőzésén negyedszer nyertek a magyarok.
A magyarok két győzelemmel és egy döntetlennel jutottak tovább a csoportkörből, a középdöntőben pedig kedden 37-30-ra kikaptak az Európa-bajnok franciáktól, majd csütörtökön 29-26-ra nyertek Ausztria ellen.
A negyeddöntőt kedden játsszák Zágrábban, az ellenfél kiléte vasárnap válik ismertté.
(Fotó: Illyés Tibor)
Imre Bence: a miénk az egyik legjobb védelem
A jobbszélső Imre Bence szerint a negyeddöntős magyar válogatotté az egyik legjobb védelem a férfi kézilabda-világbajnokságon.
„Nagyon jó érzések vannak most bennem, nagyon örülök, hogy megnyertük ezt a mérkőzést, ez volt a célunk. Szerettük volna mi saját magunk kivívni a nyolc közé jutást, nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy ezt a feladatot is megoldottuk. A játékunk időnként nem volt a legjobb, de összességében megérdemelten nyertünk”
– nyilatkozta az MTI-nek a német THW Kiel játékosa.
A magyar csapat előző öt meccsén Imre összesen 15 gólt szerzett, a katariak ellen viszont kilenc alkalommal talált be. Mint mondta, ő is úgy gondolja, hogy eddig egy kicsit visszafogottabb volt a tavalyi önmagához képest, de vannak olyan időszakok, amikor nem úgy jön ki a lépés, mint máskor. Előfordult, hogy háromszor is túlpattintotta a labdát a kapuson, ma viszont több szerencséje volt, egyszer éppen az ellenfél kapusának lábáról került a hálóba a labda.
„Próbálok változtatni bizonyos dolgokon, de összességében tényleg az a legfontosabb, hogy továbbjutottunk”
– jegyezte meg.
Az osztrákok elleni találkozóhoz hasonlóan szombaton is rosszul kezdtek a magyarok, a 18. percben már tíz rontott lövésnél tartottak. Imre szerint ezúttal nem a nem megfelelő összpontosítás volt a gyenge rajt oka, hiszen mindenki tudta, mekkora tétje van a meccsnek, és azzal is tisztában voltak, olyan ellenféllel találkoznak, amely mindig nagyon veszélyes.
A sokkal jobban sikerült második félidő kapcsán közölte, a védekezés és a kapusteljesítmény volt a siker kulcsa, ezért tudtak megint mérkőzést nyerni 23 kapott góllal.
„Ennél jobban kell játszanunk, de azt gondolom, a világbajnokságon a miénk az egyik legjobb védelem”
– szögezte le.
Vasárnap derül ki, melyik csapat lesz a magyar válogatott ellenfele a keddi, zágrábi negyeddöntőben. A jobbszélső elárulta: nincs olyan együttes, amellyel jobban szeretne játszani, és olyan sincs, amellyel kevésbé.
„Mindenkivel nagyon szívesen játszunk. Persze, van olyan csapat, amelyet az utóbbi időben megvertünk, és olyan is, amelyet nem, de itt ennek már nincs jelentősége, mindent bele fog adni az összes csapat”
– mondta.
(Fotó: Illyés Tibor)
Chema Rodríguez szövetségi kapitány úgy fogalmazott: megérdemlik, hogy sorozatban harmadszor ott lehetnek a vb-negyeddöntőben. Ezen a tornán is látható, mennyire nehéz eljutni a legjobb nyolc közé, hiszen több nagy csapatnak sem sikerült megugrania ezt a lépést.
„Úgy kezdtünk, mint a korábbi meccseinket, rengeteg rossz lövéssel. Megleptek minket, hogy ennyire kiléptek ránk és tömörültek is középen. Nagy volt rajtunk a nyomás, de a szünetben megtaláltuk a megoldást és onnantól kezdve már a támadójátékunk is működött”
– magyarázta a spanyol edző.
Eredmény, középdöntő, 3. (utolsó) forduló, II. csoport:
Magyarország-Katar 29-23 (12-12)
Varasd, v.: Horacek, Novotny (csehek)
Magyarország: Palasics – Rodríguez, Ilic 1, Sipos 1, Ligetvári, Szita 4, Fazekas 3, cserék: Bóka 4, Bánhidi 2, Bodó 2, Lékai 2, Ancsin 1, Imre 9, Rosta, Bartucz, Hanusz
lövések/gólok: 46/29, illetve 43/23
gólok hétméteresből: 6/3, illetve 2/1
kiállítások: 6, illetve 14 perc
További eredmények:
Hollandia-Ausztria 37-37 (19-17)
később:
Franciaország – Észak-Macedónia 20.30
A csoportok első két helyezettje jut a negyeddöntőbe.
fotó: MTI / Illés Tibor