Leleplezték a tokiói olimpia új piktogramjait – videó

500 nappal a megnyitó előtt, a tokiói olimpiai és paralimpiai játékok szervezőbizottsága bemutatta a sportágak hivatalos piktogramjait.

A Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos honlapjának közlése szerint a piktogramok fontos szerepet játszanak majd abban, hogy elősegítsék az atléták és sportolók élményeit egyaránt, és számos különböző szerepekben tűnnek majd fel, például a versenyhelyszínek jelzéseiként, szerepelnek majd a japán főváros dekorálásában, illetve különböző licencelt termékeken: posztereken, jegyeken és kiadványokon is.

A japán Masaaki Hiromura által tervezett logók a különböző sportágak egyediségét és atletizmusát testesítik meg, valamint kiemelik az atléták dinamizmusát. Az ikonok a 2020-as játékok szellemében – Újítás a harmóniából („Innovation from Harmony”) – születtek, a rajzokat pedig az 1964-es tokiói játékok inspirálták, amelyen először használtak piktogramokat az olimpiák történetében.

Hiromura volt a vezetője annak a tervezőcsoportnak, amely két év munkájával alkotta meg a végleges képeket. 33 sport képviselteti magát Tokióban, némelyik egynél több jelzéssel is rendelkezik, így összesen 50 logó készült el.

Hatalmas megtiszteltetés volt részt venni a piktogramok tervezésében. Igyekeztem kifejezni velük az atléták dinamikus szépségét, mindeközben pedig tiszteletben tartani a japán tervezők úttörőinek ránk hagyományozott örökségét az 1964-es játékokról. Remélem, a piktogramok mindenkire inspirálóan hatnak majd, és segítenek felkelteni az érdeklődést a különböző sportágak iránt” – mondta Hiromura.

(olympic.org)