Lionel Messi vezérlevétel drámai csata után Argentína háromszoros VILÁGBAJNOK!

Újra a csúcson az argentinok: 1978, 1986 után 2022-ben világbajnokok lettek!

A katari labdarúgó világbajnokság fináléja előtt az volt a kérdés, melyik válogatott lesz háromszoros világbajnok, hiszen korábban az argentinok (1978, 1986) és a franciák (1998, 2018) is két alkalommal diadalmaskodtak. De legalább ennyire fontos kérdés volt, hogy Lionel Messinek utolsó vb-jén sikerül e a csúcsra érnie, vagy Kylian Mbappé 24 éves kora előtt kétszeres világbajnoknak mondhatja magát.

A franciák kezdték a találkozót, de az első percekben inkább az argentinok irányították a játékot, helyzetig azonban ők sem jutottak el. A franciák rengeteg hibával játszottak, ráadásul a 9. percben Lloris kapust ápolni is kellett, de tudta folytatni a játékot.

A 21. percben Di Maria kicselezte Dembelét, majd a tizenhatoson belül elesett, a játékvezető pedig 11-est ítélt, amit Messi magabiztosan gurított a bal alsó sarokba.

A gól után elmaradtak a francia rohamok, továbbra is rengeteg hibával játszottak Griezmannék, a dél-amerikaiak birtokolták többet a labdát. A 36. percben pedig egy tanítani való kontra után Di Maria még növelni is tudta az előnyüket.

Didier Deschamps, a franciák kapitánya még a szünetet se várta meg, a 40. percben kettőt cserélt, Dembele és Giroud helyett Kolo Muani és Thuram érkezett. Ez azt is jelentette, a franciáknak az első félidőben több cseréjük volt, mint kaput eltaláló lövésük. De nem hogy lövésük, a címvédőnek nem volt tizenhatoson belüli labdaérintése az első félidő 45+7 percében, míg az argentinoknak nyolc – számolt be az m4sport.hu.

A második félidő is argentin támadásokkal kezdődött, miközben elsősorban a biztonságos védekezésre törekedtek, a kontrákból sokkal veszélyesebbek voltak, mint a kétgólos hátrányban lévő franciák. Messiék fölényét jól mutatja, hogy a gallok első labdaérintése az ellenfél tizenhatosán belül a 68. percben történt meg.

A 79- percben nagy esélyt kaptak a franciák, Ottamendi szabálytalansága után Mbappé 11-esből szépített, így még volt negyedórájuk az egyenlítő gól megszerzésére. De nem is kellett sokat várni rá, Coman szerelte Messit, majd Thuram adott zseniális labdát Mbappénak, aki kapásból kilőtte a bal alsó sarkot. Az argentin kapus mindkét kapott gólnál hozzáért a labdához, de védeni nem tudott.

A hátralévő időben mindkét csapat próbálkozott megszerezni a győztes gólt, itt már a franciák voltak az aktívabbak, de az argentin kontrák is komoly veszélyt jelentettek. Messi a 96. percben egy remek lövéssel eldönthette volna a találkozót, de Lloris nagyot védett, így jöhetett a hosszabbítás.

Ebben mindkét fél a biztonságra törekedett, de így is akadtak helyzetek élvezetes volt a ráadás első félideje. Az utolsó percekben Lautaro Martinez két gólt is lőhetett volna, de mindkét helyzetét kihagyta. A hosszabbítás második félideje egy szép argentin támadással és egy Messi-góllal indult. Lloris hiába védett nagyot, a kipattanót az argentin csapatkapitány közelről a kapuba lőtte, a franciák már csak a gólvonal mögül tudták kirúgni a labdát. Tíz perccel később azonban ismét döntetlen volt az állás, Egy lövés Montiel kezéről vágódott le, így újabb 11-est lőhettek a franciák, és Mbappé magabiztosan helyezett a jobb alsó sarokba. Több gól már nem született, így jöhettek a 11-esek!

Az első körben Mbappé félmagasan a kapu jobb oldalába lőtt (0-1),  Messi hidegvérűen gurított jobbra (1-1). A következő párban Coman jobbra tartó lövését Martínez hárította, Dybala a kapu közepébe lőtt, Lloris épphogy elmozdult a helyéről (2-1). Tchouameni a jobb kapufa mellé lőtt, majd Paredes a jobb alsó sarokba bombázott (3-1). A negyedik párban Kolo Muani óriási erővel a kapu közepébe bombázott (3-2), Montiel pedig úgy állhatott oda, ha belövi, világbajnok a csapata. A jobb sarokba lőtt, Argentína háromszoros világbajnok lett! Az argentin csapat hatodik vb-döntőjéből a harmadikat nyerte meg.

 

Döntő:
Argentína-Franciaország 3-3 (2-0, 2-2, 2-2) – 11-esekkel: 4-2
Luszail, 88 966 néző, v.: Szymon Marciniak (lengyel)

Argentína: Emiliano Martinez – Cristian Romero, Nicolas Otamendi, Nahuel Molina (Gonzalo Montiel, a hosszabbítás előtti szünetben), Nicolas Tagliafico (Paulo Dybala, 121.) – Rodrigo De Paul (Leandro Paredes, 102.), Alexis Mac Allister (German Pezzella, 116.), Enzo Fernandez, Ángel Di María (Marcos Acuna, 64.) – Lionel Messi, Julian Álvarez (Lautaro Martinez, 102.)

Franciaország: Hugo Lloris – Jules Koundé, Raphaël Varane (Ibrahima Konaté, 113.), Dayot Upamecano, Theo Hernandez (Eduardo Camavinga, 71.) – Aurélien Tchouameni, Adrien Rabiot (Youssouf Fofana, 96.) – Antoine Griezmann (Kingsley Coman, 71.) – Kylian Mbappé, Ousmane Dembélé (Randal Kolo Muani, 41.) – Olivier Giroud (Marcus Thuram, 41.)

gólszerzők: Messi (23., 108., az elsőt 11-esből), Di María (36.), illetve Mbappé (80., 82., 118., az elsőt és a harmadikat 11-esből)

sárga lap: Fernandez (45+7.), Acuna (90+8.), Paredes (114.), Montiel (116.), illetve Rabiot (55.), Thuram (87.), Giroud (95., a kispadon)

Részletek hamarosan…

fotó: twitter.comFIFAWorldCup