Lőrincz Viktor nagy csatában, Krasznai Máté tussal kikapott a nyolcaddöntőben a vb-n

Lőrincz Viktor nagy küzdelem végén, Krasznai Máté pedig tussal kikapott a kötöttfogásúak 87, illetve 67 kilogrammos kategóriájának nyolcaddöntőjében a budapesti birkózó-világbajnokság pénteki versenynapján, melyen mindketten kiestek.

A kétszeres világbajnoki bronzérmes, olimpiai ötödik, tavaly Európa-bajnok Lőrincz a könnyűnek nevezhető selejtezőjét követően az egyik legnehezebb riválissal találta szembe magát az idei Eb-győztes georgiai Roberti Kobliashvili személyében.

Jól kezdett Lőrincz, a szokásos kemény, aktív állóbirkózását mutatta be, aminek következtében 1:15 perc után megintették riválisát (1-0). A Bp. Honvéd klasszisa „természetesen” leküldette ellenfelét, majd összefogta és ellentmondást nem tűrően pörgetett (3-0), az akció végén viszont a grúz szépen kijött a fogásból és visszatámadott, a magyar pedig védekezés közben a lábára nyúlt, így két pontos intéssel büntették (3-2).

A félidőre így biztos magyar-vezetés helyett szoros állásnál mehettek a felek. A folytatásban a szőnyeg közepén küzdöttek a birkózók, képtelenek voltak fogást találni egymáson, a bírók viszont visszaintették Lőrinczet, ami már riválisának volt kedvező (3-3).

Lentről Kobliashvili semmit sem csinált, de láthatóan nem is akart. Bízott benne, hogy egy percet kibír majd Lőrincz ellen, aki hiába próbálkozott, nem tudta megingatni ellenfelét.

A vereséget Lőrincz és Sike András szövetségi kapitány is rosszul viselte, erősen vitatták Lőrincz intését, ám nem tehettek semmit, és rövid, de heves reklamálás után beviharzottak a melegítő teremhez vezető folyosóra.

Sike András és a válogatott másik olimpiai bajnok edzője, Repka Attila néhány perccel később már Krasznai mögött sétált vissza a C szőnyeghez, melyen a 67 kilós nyolcaddöntő váratlanul rövid ideig tartott.

Az FTC birkózója a dán Fredrik Holmquist Bjerrehuus ellen lépett szőnyegre, akinek Eb-ötödik hely a legjobbja, így nem tűnt verhetetlennek, ám Krasznai egy perc után figyelmetlen volt, riválisa csípődobással hátára dobta és tusba szorította.

A nyolc között Kobliashvili és Bjerrehuus is veszített, így Lőrincz és Krasznai is kiesett. A selejtezőben vereséget szenvedett Torba Erik (60 kg) ugyanakkor továbbra is bizakodhat a vigaszági folytatásban bízhat, mivel moldovai legyőzője bejutott a négy közé.

(MTI)

 

MTI/Czagány Balázs