Lovassy Krisztián: rajt-cél győzelem

A londoni olimpikon Lovassy Krisztián győzelmét hozta a Tour de Hongrie pénteki első félszakasza, a Kazincbarcika és Tiszafüred közötti 115 kilométeres etap.

A szervezők beszámolója szerint a kazincbarcikai rajt után a város díjáért kiírt sprintet a felvidéki Szabó Miklós (Pannon Cycling Team) nyerte meg, s ezt követően sem maradt abba a magyar sikersorozat.

Az első komolyabb szökési kísérlet során ismerős arcokat fedezhettünk fel: öten léptek el a többiektől, köztük volt az első szakasz két magyar szökevénye, Lovassy Krisztián (magyar válogatott) és Rózsa Balázs (Differdange-GeBa), valamint a szlovén Katrasnik (Adria Mobil), a lengyel Aniolowski (CCC Development Team) és a cseh Otruba (Elkov-Author). A szökevények terve valódi sikert hozott, a mezőny ugyanis hagyta, hogy az öt bringás négy perc fölé hízlalja az előnyét.

A nagy forgást Rózsa Balázs nem bírta végig, visszacsúszott a mezőnybe, de Lovassy Krisztiánék remekül tartották magukat, s végül négyük között dőlt el a félszakasz első helye: az Epronex-BSS Oil Team magyar válogatott versenyzője sprintelt a legjobban, a lengyel Aniolowski hiába lökte előre a bringáját, fél kerékhosszal hazai siker született.

Óriási siker, a magyarok közül legutóbb 2016-ban Szalontay Sándor győzött, a szombathelyi prológon futotta a legjobb időt, szakaszt pedig 2006-ban nyert Szekeres Csaba, a Bükkszentlászló és Bükkszentkereszt közötti hegyi időfutamot.

A sárga trikós Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy), Valter Attila (CCC Development Team), Fetter Erik (Pannon Cycling Team) és Dina Márton (Kometa Cycling Team) is a mezőnyben ért célba, az összetettben Neilands első helye nem forgott veszélyben. Bízunk benne, hogy Lovassy Krisztián sikerét újabb remek magyar eredmények közvetik, akár már délután, amikor a Tiszafüred és Hajdúszoboszló közötti 77 kilométeres félszakaszra kerül sor.

EREDMÉNYEK

3a. szakasz, Kazincbarcika-Tiszafüred (117 km):
1. Lovassy Krisztián (magyar válogatott) 2:33:21
2  Stanislaw Aniolkowski (lengyel, CCC Development Team) azonos idővel
3. Gasper Katrasnik (szlovén, Adria Mobil) a. i.
4. Jakub Otruba (cseh, Elkov-Author) a. i.
5. Filippo Fortin (olasz, Cofidis) 4:04 perc hátrány
6. Karl Ádám (magyar válogatott) a. i.
12. Móricz Dániel (magyar, Pannon Cycling Team) a. i.
17. Orosz Gergő (magyar,  Pannon Cycling Team) a. i.

Összetett verseny: 1. (sárga mezben) Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy)

A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld mezben) Louis Bendixen (dán, Team Coop)

A hegyi pontversenyben: 1. (piros mezben) Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy)

A legjobb magyar versenyző: 1. (fehér mezben) Dina Márton (Kometa Cycling Team)

fotó: Tdh.hu