Lucz Anna, Rendessy Eszter és Kopasz Bálint is győzött a szegedi világkupán!

A magyar versenyzők három arany-, két ezüst és két bronzérmet szereztek a szegedi kajak-kenu világkupa szombati döntőiben.

A győzelmeket Lucz Anna (K-1 200 m), Rendessy Eszter (K-1 1000 m) és Kopasz Bálint (K-1 500 m) szállította. Kopasz világbajnoki címvédőként 1000 méteren ezúttal második lett, megelőzve honfitársát, Varga Ádámot, a másik ezüstérem pedig Csizmadia Kolos (K-1 200 m) nevéhez fűződött. Birkás Balázs harmadikként ért célba K-1 500 méteren – számolt be az MTI.

Kezdésként máris egy nagyszerű magyar győzelemnek tapsolhatott a Maty-ér közönsége. A női kajak egyesek 200 méteres döntőjében a tavaly ugyanitt párosban vb-bronzérmes Lucz Anna és Kiss Blanka is ott volt a mezőnyben, a két hazai versenyző egymás mellett, a 2-es, illetve 3-as pályán lapátolt. A legjobban Lucz kapta el a rajtot, és előnyét sikerült is végig megtartania, s végül négy századmásodperccel a többiek előtt ért a célba. Kiss ötödik lett.

Szerettem volna minél jobban teljesíteni. Amikor beértünk, nem is tudtam, hogy hányadik vagyok, aztán amikor a hangosbemondóban hallottam a nevem, akkor mertem csak elkezdeni örülni. Ez az év mindenkinek nagyon nehéz volt, de ez a siker mindenesetre jó motiváció a jövő évre” – nyilatkozta az UTE 21 éves kajakosa.

A férfiak hasonló száma is hozott egy magyar dobogóst: az AVSE 25 éves sportolója, Csizmadia Kolos remekül küzdött végig, még a győzelemre is volt esélye, majd végül a győztes olasz Andrea Domenico Di Liberto és a szerb Marko Dragosavljevic közé beékelődve másodikként ért a célba.

Az ezüst mellett annak örülök a legjobban, hogy olyan versenyzőket tudtam legyőzni, akiknek még nincs kvótája, s akikkel jövőre valószínűleg összecsaphatunk majd az olimpiai pótkvalifikációs versenyen. A formán fizikailag sokkal gyengébb, mint tavaly, de mentálisan nagyon sokat erősödtem, ebben az évben sokat dolgoztam ezen” – értékelt Csizmadia.

A nap, vagy talán az egész vk legnagyobb érdeklődéssel várt számában, férfi K-1 1000 méteren mindkét magyarnak, Kopasz Bálintnak és az őt az augusztusi országos bajnokságon legyőző Varga Ádámnak is volt esélye az aranyéremre, de végül egyiküknek sem sikerült győzni. A portugálok 2018-as világbajnoka, Fernando Pimenta rögtön a rajt után az élre állt, a két magyar tisztes távolból követte. Ők hárman messze lerázva a többieket érkeztek a hajrához, s bár Kopasz a hátszélben bemutatta a tőle megszokott remek finist, ezzel Vargát megelőzte, ezúttal Pimentát nem tudta utolérni. A végső sorrend Pimenta, Kopasz, Varga lett.

 

Szerencsére a tegnapi után megfordult a széljárás, és ma hátszélben versenyezhettünk, amit én sokkal jobban szeretek. Sajnos láttam, hogy Pimenta a rajt után egy nagyon erős utazót ment, és éreztem, hogy bírni fogja a tempót. Úgy tűnik, tanult a tavalyi vereségből, én pedig sajnálom, hogy nem indítottam meg korábban a hajrát. Ezzel együtt gyönyörű csata volt, szuper időjárással és nagyon boldog vagyok, hogy tudtunk egyet versenyezni” – értékelt a győri színekben versenyző, 23 éves algyői Kopasz.

Én Bálinttal ellentétben nem kedvelem a hátszelet, de az idén volt ilyen és olyan versenyünk is. Fogalmam sem volt, hogy mire számíthatok a döntőben, de nagyon elégedett vagyok a harmadik hellyel. Próbáltam hajrázni a végén, de nagyon elfáradtam, az nem sikerült úgy, ahogy akartam” – nyilatkozott az MTI-nek a 21 éves Varga, a KSI kajakosa.

A nők hasonló számában az ifjúsági olimpiai és világbajnok Rendessy Eszter és Csikós Zsóka képviselte a magyar színeket. A jobb eredményt az UTE 18 éves versenyzőjétől, Rendessytől várták a szakértők, s ő élete első felnőtt nemzetközi versenyén nem is okozott csalódást. Olyannyira nem, hogy a táv második felében átvette a vezetést a német Carola Schmidt-től, s a publikum ovációja közepette magabiztos győzelmet aratott. Csikós az ötödik helyen zárt.

A rajtom nem sikerült jól, kicsit elfújt a szél, de én lepődtem meg a legjobban attól, hogy ettől nem ijedtem meg. Az edzőm azt mondta, mindent adjak bele, a végére ne maradjon bennem semmi. Ezt sikerült megvalósítanom, nagyon elfáradtam” – nyilatkozott Rendessy Eszter.

A versenynap utolsó döntőjében is magyar győzelem született, Kopasz ugyanis 500 méteren visszavágott Pimentának, nagyszerű, taktikus versenyzéssel utasította maga mögé a portugált és az egész mezőnyt. Bár mindössze 80 perce volt az ezres és az ötszázas finálé között, a magyar kajakos jól osztotta be az erejét, óriási hajrája ezúttal szó szerint aranyat ért. A másik hazai versenyző, Birkás Balázs is remekül szerepelt, Pimenta mögött ő lett a harmadik.

Férfi C-1 1000 méteren Kiss Balázs utolsóként zárt a fináléban, K-2 500 méteren Balogh Gergely és Szendy Maximilián negyedikként, a Noé Bálint, Koleszár Mátyás duó nyolcadikként, a Kőhalmi Emese, Bodonyi Dóra kettős ötödikként, a Szellák Szabina, Zupkó Vanda páros hetedikként ért célba. Női C-1 500-on Kisbán Zsófia hetedikként, Bragato Giada pedig nyolcadikként zárt, a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenus duó pedig nem ért célba 500-on, 200 méter után ugyanis egy technikai hiba miatt beborult a vízbe.

A szombat délelőtti para finálék során egy hazai éremnek tapsolhatott a szép számú közönség: Molnárné Tóth Julianna második lett a VL2-es kategóriában, 500 méteren.

A gyorsasági és a para szakágban idén ez az egyetlen felnőtt nemzetközi verseny, 33 ország több mint 400 sportolója vesz részt rajta. A járványügyi szabályok és korlátozások ellenére, illetve azok szigorú betartása mellett szurkolók is lehetnek a Maty-éren.

A szegedi kajak-kenu világkupaverseny szombati dobogósai és a további magyarok eredményei:

férfiak:

K-1 200 m (olimpiai szám):
1. Andrea Domenico Di Liberto (olasz) 34.80 mp
2. Csizmadia Kolos 34.98
3. Marko Dragosavljevic (szerb) 35.11
… 10. (a B döntőben 1.) Apagyi Levente

K-1 500 m:
1. Kopasz Bálint 1:36.47
2. Fernando Pimenta (portugál) 1:38.56
3. Birkás Balázs 1:38.77

K-1 1000 m (olimpiai szám):
1. Pimenta 3:26.48
2. Kopasz 3:26.73
3. Varga Ádám 3:29.10

K-2 500 m:
1. Albert Marti, Roi Rodriguez (spanyol) 1:29.60
2. Pelayo Roza, Pedro Vazquez Llenin (spanyol) 1:29.77
3. Giulio Bernocchi, Luca Boscolo Meneguolo (olasz) 1:29.84
… 4. Balogh Gergely, Szendy Maximilián 1:29.89
… 8. Noé Bálint, Koleszár Mátyás 1:30.96

C-1 1000 m (olimpiai szám):
1. Szergej Tarnovszki (moldovai) 3:51.33 p
2. Carlo Tacchini (olasz) 3:51.74
3. Adrien Bart (francia) 3:51.90
… 9. Kiss Balázs 3:59.18
… 12. (a B döntőben 3.) Bodonyi András

C-2 500 m:
1. Nicolae Craciun, Daniele Santini (olasz) 1:38.90
2. Catalin Chirila, Victor Mihalachi (román) 1:40.72
3. Dmitro Iancsuk, Taras Miscsuk (ukrán) 1:40.79
A Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kettős beborult a vízbe, és nem ért célba a fináléban. A Zombori Dominik, Szőke Attila duó kiesett a középfutam után.

nők:

K-1 200 m (olimpiai szám):
1. Lucz Anna 40.99 mp
2. Moa Wikberg (svéd) 41.03
3. Joana Vasconcelos (portugál) 41.20
… 5. Kiss Blanka 41.35

K-1 1000 m:
1. Rendessy Eszter 3:58.91
2. Carola Schmidt    (német) 4:00.10
3. Maria Virik (norvég) 4:00.85
… 5. Csikós Zsóka 4:05.36

K-2 500 m (olimpiai szám):
1. Hermien Peters, Lize Broekx (belga) 1:41.60
2. Jelena Anjusina, Kira Sztepanova (orosz) 1:42.27
3. Kristina Kovnir, Anasztaszja Dolgova (orosz) 1:43.05
… 5. Kőhalmi Emese, Bodonyi Dóra 1:43.39
… 7. Szellák Szabina, Zupkó Vanda 1:43.78

C-1 200 m (olimpiai szám):
1. Nevin Harrison (amerikai) 45.77
2. Ludmilla Luzan (ukrán) 45.79
3. Maria Mailliard (chilei) 47.05
… 15. (a B döntőben 6.) Gönczöl Laura
… 16. (a B döntőben 7.) Opavszky Réka

C-1 500 m:
1. Luzan 2:05.29 p
2. Stefanica Ursu    (román) 2:08.98
3. Maria Corbera (spanyol) 2:09.52
… 7. Kisbán Zsófia 2:13.08
… 8. Bragato Giada 2:13.26

A vk további programja:

vasárnap:
középfutamok 9.30
döntők 10.33

fotók: Magyar Kajak-Kenu Szövetség