
Ludvig Zsolt, a magyar szövetség főtitkára szerint a szeptemberi Európa-bajnokság nehezebb lesz a női röplabda-válogatott számára, mint a World Grand Prix-sorozat harmadik osztálya volt, ám úgy véli: az utóbbiban elért bravúros siker erőt kell adjon a csapatnak a kontinenstornára.
A sportvezető az M1 aktuális csatornán szerdán reggel méltatta a World Grand Prix-n első helyet, s ezzel a második vonalba jutást kivívó együttest. Kiemelte, hogy előzetesen a canberrai négyes döntőbe kerülés volt a cél, melyben aztán a csapat mindkét meccsét megnyerte.
Elmondta, hogy a kéthetes sorozat, a sok utazás, az átállások láthatóan nyomot hagytak a válogatott játékosain a Final Fourra, ahol a „szív és a győzni akarás” segítette győzelmekhez az együttest.
Ludvig megjegyezte azt is, hogy a korábbi sikerkapitányt, Jan De Brandtot váltó Alberto Salomoni remekül megtalálta a hangot a játékosokkal, s a mostani teljesítmény is igazolta, hogy helyes döntést hozott a szövetség, amikor őt bízta meg a feladattal.
A főtitkár kitért arra, hogy idén nagyon hasonló utat jár be a csapat, mint 2015-ben, amikor az Európa-bajnokság előtt az Európa Ligában indult és győzött, most pedig a sikeres World Grand Prix után készülhet a kontinensviadalra.
Ludvig meglátása szerint a magyar csapatnak az Eb-n nagyon nehéz dolga lesz, ugyanis a csoportjában szereplő Lengyelország és Németország a WGP második vonalában a legjobbak között van, míg Azerbajdzsánt a hazai környezet segíti majd. Ebben a mezőnyben kellene legalább a harmadik helyen végezni a továbbjutáshoz, az Eb-n ezért az az elvárás, hogy a csapat mindent kiadjon magából – tette hozzá a főtitkár.
A női röplabda Eb-t szeptember 20. és október 1. között rendezik majd Bakuban, Tbilisziben és Gandzsában.
(MTI)
fotó: mediaklikk.hu