Magabiztos játékkal nyerte meg a második hazai meccsét a Fradi

Az FTC-Rail Cargo Hungaria 33-24 nyert a horvát HC Podravka Vegeta ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája második fordulójának szombati játéknapján.

A magyar bajnok címvédő Ferencváros túl van az első három fordulón, mindhárom meccset megnyerte, míg a horvát Podravka a hétközi összecsapásán fölényesen győzött a tavalyi ezüstérmes és tavalyelőtti bajnok Lokomotiva Zagreb ellen (39-23). A BL első fordulójában a Ferencváros Érden kilenc góllal győzött a Nykobing ellen,míg a Podvravka hazai pályán egygólos vereséget szenvedett a Krim ellen

A Podravka keretében csupán két osztrák (Katarina és Ana Pandza), valamint egy montenegrói (Matea Pletikosics) légiós található, rajtuk kívül csak horvát játékosokjátszanak..

Az FTC és a magyar válogatott játékosa, Klujber Katrin szerint még hullámzó a csapat játéka, nehéz mérkőzésre számít, bízik a csapatában.

„Nem számítok egyszerű hatvan percre, hiszen a Podravka megmutatta az első meccsein, hogy komoly játékerőt képvisel, mi pedig még nem szoktunk össze teljesen, hullámzó a teljesítményünk a meccsek közben is. Lépésről lépésre javulunk, és nagy könnyebbség, hogy ebben az időszakban hazai pályán játszhatunk, mindig jobb a szurkolóink előtt!”

– mondta el a fradi.hu-nak Klujber Katrin.

Ennek fényébe léptek pályára a csapatok a Bajnokok Ligája második fordulójában.

A mai mérkőzésen a Fradi keretéből a kapus Laura Glauser, a mezőnyjátékosok közül Szöllősi-Zácsik Szandra és Papp Dorka a kimaradók. A vendégek részéről a kapus Ana Crnjakot, valamint a jobbátlövőt, Kalaus Dórát nem nevezték a mérkőzésre.

Közel ezer szurkoló előtt kezdődött az összecsapás, a találkozó első gólját a horvát Senvald szerezte, aztán Kanor válaszolt. Ezután a vendégcsapat masszívan játszott, miközben a Fradi tartotta a lépést. Az első tíz perc követően két góllal vezettek a vendégek, sőt a a 11. minutumban néggyel (4-8) mentek. A 12. perctől kezdve jöttek a zöld-fehérek: Kanor- és Márton gólok, Janurik és Böde-Bíró védései. Fokozatosan összeállt a Fradi védekezése, a 16. percben egyenlítettek, sőt a 19. percben egy formás hazai akció végén, Márton Gréta góljával először vezetett a meccsen a Ferencváros (10-9). Az utolsó tíz percben fokozatosan nyílt az olló a két együttes között, a félidő végére ötgólos FTC-előnnyel mentek pihenni a csapatok (17-12),.

(fotó: MTI / Illyés Tibor)

A második játékrészben Hársfalvi, Bölk és Simon is pályára lépett. A 33.percben Emily Bölk első alakalommal feliratkozott a gólszerzők között (18-12)  Ezután nem változott a játékképe a Fradi magabiztosan őrizte az előnyét, a 40. percben hét góllal is vezettek (211-14). A  félidő közepére 6-7 gólos előny is volt a két együttes között, a 45. percben 25-17-es állásnál vendég időkérés történt, ezután zsinórban három gólt is szereztek, feljöttek öt gólra (25-20).. Eközben Allan Heine folyamatosan forgatja az együttesét, többen is jól játszanak. Az FTC abszolút őrzi a 6-7 gólos előnyét a horvátok ellen. A hajrát remekül zárta az FTC, ugyanis továbbtudta növelni az előnyét, végül kilenc gólos különbséggel 33-24-re megnyerte az összecsapást.

Angela Malestein és Orlane Kanor is öt, Márton Gréta valamint Darja Dmitrijeva is négy-négy gól gólt szerzett. Janurik Kinga 11, Böde-Bíró Blanka 2 védéssel vette ki a részét a sikerből. A mezőnyjátékosok közül csak Tomori Zsuzsanna és Bordás Réka nem talált be az ellenfél kapujába. A vendégek részérők Katarina Pandza szintén ötször volt eredményes.

A találkozót követő sajtótájékoztatón a vendégek mestere elmondta, hogy a második félidőben nem tudtak tudtak lépést tartani a Ferencvárossal, míg az FTC szakvezetője szerint fokozatosan, lépésről-lépésre haladt és alakult ki a csapat magabiztos játéka és ezzel meg lett a második hazai siker.

Mario Posaric:

„Nem igazán tudtuk tartani a lépést a kiválóan kézilabdázó Ferencváros ellen, akik főleg a második félidőben fizikálisan is fölénk nőttek. Nekünk jó tapasztalat volt ez a mérkőzés, hálásak vagyunk ezért, s készülünk a következő összecsapásra.”

Allan Heine:

„Fokozatosan, lépésről-lépésre alakítottuk a mai játékunkat ki és így váltunk egyre jobbá. Végül így tudtunk nyerni.”

A mérkőzés összefoglalója:

A FradiMédia felvétele:

Magyarok szereplése a BL-ben

Korsós Dorina mindhárom lövését gólra váltotta, csapata, a Rapid Bucuresti 30-30-as döntetlent játszott a Vipers Kristiansand vendégeként.

Szombat este két magyar érdekeltségű együttes, a Metz és a Gloria Bistrita-Nasaud találkozott előbbi pályaválasztásával. A francia együttesben Szemerey Zsófi hét lövést védett, Vámos Petra pedig hat kísérletéből öt gólt szerzett a 28-26-ra diadalmaskodó Metzben. A román alakulatból Kácsor Gréta egyetlen lövése nem talált be.

Női kézilabda Bajnokok Ligája, A-csoport, 2. forduló:
FTC-Rail Cargo Hungaria – Podravka Vegeta 33-24 (17-12)
Érd Aréna, 1450 néző, Játékvezetők: Gianna Stella Merisi és Andrea Alejandra Pepe (olaszok)

FTC: JANURIK – MALESTEIN 5 (1), Maszlova 3, Lekics 3, Cvijics 1, O. KANOR 5, MÁRTON G. 4. Csere: Böde-Bíró (kapus), Edwige 1, Klujber 3, Dmitrijeva 4, Simon P. 1, Hársfalvi 1, Bölk 2, Bordás.
Vezetőedző: Allan Heine

KOPRIVNICA: L. Besen – Mamic 3 (1), Birtic 2, Senvald 3, K. Pandza 5, A. Pandza, SIMARA 4. Csere: Tucakovic (kapus), Pletikoszics 3, Prkacin 1, Brkic 2, Vukovic, Kosovac, Vuljak 1
Vezetőedző: Ivica Obrvan

További eredmények:
Ljubljana (szlovén)–NFH (dán) 35–25 (18–10)
Metz (francia) – Bistrita (román) 28–26 (15–14)
CSM Bukarest – Storhamar – vasárnap 16:00

fotó: MTI / Illyés Tibor