
A címvédő Győri Audi ETO 11 góllal győzött a szlovén Krim Mercator Ljubljana otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének harmadik fordulójában, szombaton Dabason.
A magyar csapatból a német Anja Althaus, a brazil Eduarda Amorim és a norvég Nora Mörk sérülés, Bódi Bernadett betegség miatt hiányzott, az Érdtől kölcsönvett spanyol Mireya González Álvarez pedig egyelőre nem szerepelhet a BL-ben.
Egy évvel ezelőtt a középdöntőben 17 góllal győzött a Győr a szlovén fővárosban, és ezúttal is remekül kezdett, jó védekezésének köszönhetően a tízedik percben már négy találattal vezetett (1-5). A vendégek két percig kettős emberhátrányban voltak, de gól nélkül átvészeltek ezt az időszakot, és bár a folytatásban magabiztosan őrizték előnyüket, nem tudták növelni a különbséget (12-15).
A második felvonásban a szlovénok több mint tíz perc után szerezték első akciógóljukat, ezt követően már nem tudták felvenni a versenyt az ETO-val. Az ötvenedik percben tízgólosra nőtt a győriek előnye, így Ambros Martín vezetőedző játéklehetőséget adhatott a fiataloknak, akik gólokkal hálálták meg a bizalmat.
A győriek február 26-án a román CSM Bucuresti ellen folytatják szereplésüket a BL középdöntőjében.
Női Bajnokok Ligája, 1. középdöntő csoport, 3. forduló:
Krim Mercator Ljubljana (szlovén)-Győri Audi ETO KC 21-32 (12-15)
Ljubljana, játékvezetők: K. Gasmi, R. Gasmi (franciák).
LJUBLJANA: Marincek 1, Pandzic (kapusok), Abina, Amon, Beganovic, Benko 2, Gregorc 2, Koren 3 (2), Omoregie 4, Perederiy 1, Stanko 4 (1), Tsakalou 2, Zrimsek, Zulic 2 (1). Edző: Uros Bregar.
GYŐR: Grimsbö, Kiss É. (kapusok), Afentáler 1, Broch 3, Fodor 2, Görbicz 5 (1), Groot 2, Hansen 1, Knedliková 4, Oftedal 4, Pál 1, Puhalák 3, Tomori 6. Edző: Ambros Martin.
Kiállítások: 4, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 4/4, ill. 1/1.
Február 11., vasárnap:
16:50 NFH Nyköbing Falster (dán)-FC Midtjylland (dán)
17:00 CSM Bucuresti (román)-Rosztov Don (orosz)
A csoport állása:
1. Bucuresti 10 p
2. Győr 10 p,
3. Rosztov-Don 8 p
4. Nyköbing 4 p
5. Ljubljana 4 p
6. Midtjylland 2 p
(MTI)