Magyar éremeső az aerobik Eb-n, Bali Dániel Európa-bajnok egyéniben

Kitett magáért a magyar felnőtt és junior aerobik válogatott, hiszen fantasztikus eredményekkel zárták a 10. aerobik Európa-bajnokságot, amelynek az olaszországi Ancona adott otthont. A felnőttek összesen egy arany-, négy ezüst- és egy bronzéremmel gazdagodtak. Egyéniben Bali Dániel első, Hegyi Dóra második, vegyespárosban a Hegyi-Bali kettős ezüstérmes lett, ahogy az aerodence-sek és az aerostpesek is ezüstérmet szereztek. Csoportban Bali Dániel, Farkas Balázs, Hegyi Dóra, Mazács Fanni és Szőllősi Panna a 3. pozícióban zárt, míg a junioroknál a Magyar Anna, Ökrös Janka és Ötvös Panna alkotta trió bronzérmes lett.

A hazai szövetség hétfői tájékoztatása szerint a felnőttek brillíroztak, ugyanis Bali Dániel óriási közönségsikerrel kimagasló 22.950 ponttal Európa-bajnoki címet szerzett férfi egyéniben, míg Hegyi Dóra szintén egyéniben ezüstérmes lett, előadására 21.000 pontot kapott.

Vegyespárosban a Hegyi – Bali duó ugyancsak nagyszerű gyakorlatot mutatott be, 22.050 ponttal másodikok lettek. Csoport kategóriában Bali Dániel, Farkas Balázs, Hegyi Dóra, Mazács Fanni és Szőllősi Panna bemutatóját 22.333 ponttal értékelte a zsűri, így bronzérem került a nyakukba.

Aerostep versenyszámban Kőrösi Kitti, Szabó Júlia, Táskai Anita, Szilvás Angéla, Varga Dorottya, Etényi Zsófia, Szenes Boglárka és Erdősi Dániel 18.000 pontot gyűjtött, amellyel a dobogó második fokára állhattak. Az aerodance formáció szintén második lett 18.2500 ponttal, az egységet Bökönyi Klaudia, Deák Anna, Farkas Balázs, Lendvay Réka, Lőcsei Zoltán, Mazács Fanni, Szalóki Emese és Szőllősi Panna alkotta. Az Erdősi Dániel, Frank Cintia és Varga Dorottya összeállítású trió 20.561 ponttal az előkelő 7. helyen végzett.

(Hegyi Dóra és Bali Dánie; fotó: UEG)

A juniorok versenyében a Magyar Anna, Ökrös Janka és Ötvös Panna összeállítású trió a selejtezőben elért 7. helyről 19.550 ponttal feljött a harmadikra, így az együttes bronzérmet vehetett át. Egyéniben Ákoshegyi Dóra 19.950 pontot ért el, amely a 7. helyre volt elegendő. Csoportban Ákoshegyi Dóra, Gellén Zsófia, Makranszki Anna, Ruzicska Vanessza és Simon Zsófia lecsúszott a dobogóról, így 19.000 ponttal a 4. pozícióban zárt.

A teljes magyar delegáció hétfőn a kora este érkezett Magyarországra.

Kovácsné Laurinyecz Julianna, edző: Nagyon boldogok vagyunk, minden kategóriában, utánpótlásban és felnőttben is nagyon szépen teljesítettünk. Bali Dani egy nagyon magabiztos gyakorlattal, a nap legmagasabb pontszámával győzött. Bemutatójával sikerült kivívnia az egész csarnok tombolását. Hegyi Dóri női egyéni gyakorlatában volt egy pici bizonytalanság, így ezüstérmet nyert. A párosunk nagyon erős mezőnyben versenyzett, reméltük, hogy sikerül majd feljutniuk a dobogóra, de még a reményeinket is felülmúlták, és ezüstérmet szereztek a világbajnok spanyol páros mögött. A csoportunk pedig a 3. helyen zárt egy nagyon jó gyakorlattal. Erős volt a mezőny, így a döntőbe jutott csoportok közül szinte bármelyik kerülhetett volna az élre. Az aerostep megtartotta a selejtezőben elért 2. helyét, az aerodance pedig feljebb lépett, egy fantasztikus gyakorlatot adtak elő, amellyel a 2. helyen zártak. A junior triónk nagy meglepetésre érmet szerezett, nem számítottunk rá, abban reménykedtünk, hogy bejutnak a döntőbe, de egy nagyon szép lendületes gyakorlattal megszerezték a harmadik helyet. Versenyzőink nagyon kitettek magukért, sok magyar volt jelen, más klub tornászai, utánpótlás versenyzők, szülők érkeztek szurkolni, és ez nagyban segítette a munkánkat.

Eredmények:

Felnőtt döntő:
Kőrösi Kitti, Szabó Júlia, Táskai Anita, Szilvás Angéla, Varga Dorottya, Etényi Zsófia, Szenes Boglárka, Erdősi Dániel (aerostep): 2. (18.000 pont)
Bökönyi Klaudia, Deák Anna, Farkas Balázs, Lendvay Réka, Lőcsei Zoltán, Mazács Fanni, Szalóki Emese, Szőllősi Panna (aerodance): 2. (18.250 pont)
Hegyi Dóra (női egyéni): 2. (21.000 pont)
Erdősi Dániel, Frank Cintia, Varga Dorottya (trió): 7. (20.561 pont)
Bali Dániel (férfi egyéni): 1. (22.950 pont)
Bali Dániel, Hegyi Dóra (vegyespáros): 2. (22.050 pont)
Bali Dániel, Farkas Balázs, Hegyi Dóra, Mazács Fanni, Szőllősi Panna (csoport): 3. (22.333 pont)

Junior döntő:
Ákoshegyi Dóra (női egyéni): 7. (19.950 pont)
Magyar Anna, Ökrös Janka, Ötvös Panna (trió): 3. (19.550 pont)
Ákoshegyi Dóra, Gellén Zsófia, Makranszki Anna, Ruzicska Vanessza, Simon Zsófia (csoport): 4. (19.000 pont)

fotók: UEG

Vélemény, hozzászólás?