
Kilenc érmet nyertek a magyar fiatalok a besztercebányai XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál második, keddi versenynapján. Mind a kilenc sportágban érdekeltek voltunk; a medálokat az atléták (5), az úszók (3) és egy judós (1) szállította. Az éremtáblázaton Magyarország a második.
Még a hétfői nap margójához tartozik, hogy a szervezők a hétfőn aranyérmes úszó Elekes Tamarát választották az EYOF-on az első nap sportolójának. Tamara sikerével 10 éremnél tartunk; a keddi eredményekkel (9 medállal) pedig összesen már 253 nyári EYOF-érmet számlálunk – számolt be a magyarock.hu.
Az EYOF második versenynapján 23 számban avattak bajnokot, a magyar sportolók ebből 16-ban voltak érdekeltek. Kedden három arany-, két ezüst- és négy bronzérmet szerzett a küldöttségünk. Tényleg magyar éremeső frissítette a besztercebányai kánikulát, igaz, reggelre beborult az égbolt, és a nap folyamán kisebb eső is „felrázta” a megelőző napok hőségét.
(Deák Zalán a célban, fotó: MOB / Szalmás Péter)
Atlétikában a távolugró Rózsahegyi Bori 6,16 méteres egyéni csúccsal győzött, Szabados Ármin megnyerte a kalapácsvetést, Deák Zalán pedig új egyéni csúccsal, 10.59-es idővel a 100 métert. Az 1500 méteren Szirbek Albert, míg a cselgáncsozók 44 kilogrammos súlycsoportjában Szeleczki Szabina lett második.
A 200 méter pillangón az úszó Zámbó Virág harmadikként csapott célba, akárcsak 200 méter háton Szabó Dóra, valamint 1500 méter gyorson Kovács-Seres Hunor, és a saját korábbi rekordját megdöntő gyalogló Kovács Alexandra 5000 méteren is harmadik lett. Magyar vonatkozása volt a judoérem átadásának, hiszen azt Szabina nyakába az Európai Judo Szövetség magyar elnöke, a MOB-tag dr. Tóth László tette fel.
Az érmes gondolatok
Rózsahegyi Bori aranyérmes távolugró:
„Elégedett vagyok azzal, hogy megnyertem a versenyt. A selejtezőben volt egy-két mélypontom, meg a verseny végére el is fáradtam, de természetesen nagyon boldog vagyok. Az előző napi verseny után sejtettem, hogy ma jó eredményt érhetek el. Izgultam persze, de miután megvolt a 6.16-os ugrás, lejött rólam a teher, és akkor már biztos voltam benne, hogy ez most meg lehet.”
– mondta el a magyarock.hu-nak.
Deák Zalán aranyérmes sprinter:
„Egy kicsit lassúnak éreztem a rajtot, technikailag sem volt teljesen a helyén, de bíztam benne, hogy meg lesz. Az előző nap átmozgató jellegű volt, rápihentem, ma igyekeztem beleadni mindent. Nagyon boldog vagyok a győzelem miatt.”
– értékelte boldogan Deák Zalán a magyarock.hu-nak.
(Szabados Ármin, fotó: MOB / Szalmás Péter)
Szabados Ármin aranyérmes kalapácsvető:
„Dobhattam volna jobban, most így alakult, de szerencsére ezzel az eredménnyel is meg tudtam nyerni. Majd lesz jobb is, azért fogok dolgozni. A mezőny nagyobb részét ismertem, csak néhány versenyzőt nem, bíztam benne, hogy nyerni fogok.”
Szeleczki Szabina ezüstérmes judós:
„Nagyon közel volt a győzelem, de már az is megtisztelő volt, hogy kijutottam az EYOF-ra, és érmet szereztem. Nagyon hálás vagyok a csapatnak a támogatásért és a szurkolásért!”
Szirbek Albert ezüstérmes középtávfutó:
„Edzőmmel azt beszéltük meg, ha nincs tempófutás, akkor előre kell állnom. Megtettem, vittem egy nem túl erős tempót, és a végén egy nagyon nagy hajrával EYOF-második lettem. Nem tudom elhinni. Álmaimban sem hittem volna – na, talán egy kicsit.”
Kovács Alexandra bronzérmes gyalogló:
„Sokáig elöl mentem, a második helyen éreztem, hogy jó tempót diktál a spanyol előttem. Az volt bennem, hogy ott tudjak maradni a végén is, és majd eldől köztünk az elsőség. Éreztem magamban az erőt. Amikor kiállítottak, nagyon meglepődtem, mert két figyelmeztetést kaptam, de azért nem sújtott le annyira. Tudtam menni, nagyon figyeltem a technikára, óriási egyéni csúcsot is mentem, összességében elégedett vagyok a harmadik hellyel.”
A nemzetek éremversenyében az olaszok mögött a második helyen állunk.
Nézzük a többi eredményt, van még mivel büszkélkednünk. Csapatjátékokban két győzelmet szereztünk, közelebb lépve ezzel a végső sikerhez. Leány kosárlabdázóink a B csoportban Szlovéniát győzték le 59-52-re, a kézilabdázó hölgyek pedig az A csoportban Dánia ellen zártak 26-22-re.
Atlétikában a 400 gátas Bodrogi Levente és Ecseri Angéla is bekerült a másnapi fináléba.
Úszásban több futamban is szurkolhattunk még magyarnak.
A 100 méter hát döntőjében Kováts Alex 8., 400 gyorson Király Flóra 6., a 100 gyors elődöntőjében Bagi Zoltán és a 200 vegyes elődöntőjében Kováts Alex 3. lett. A 200 méteres pillangó elődöntőjében 5. Horváth Ákos, a vegyes 100 méteres gyorsváltó a fináléban 8.
Zámbó Virág Angyal bronzérmes úszó:
„Eléggé elfáradtam, az időm picit gyenge lett, de nagyon örülök, hogy beértem harmadiknak. Ez az első hasonló jellegű versenyem, nagyon büszke vagyok most magamra.”
Szabó Dóra bronzérmes úszó:
„Nagyon nehéz időszakom volt, nem is volt biztos, hogy kijutok ide az EYOF-ra, és nem hittem, hogy jó eredményt tudok elérni. Megcsináltam, sikerült. Lehet, hogy nem nyertem meg, de ez a harmadik hely számomra csodálatos. Egyszerűen nem hiszem el. Nagyon sok embernek köszönhetem meg ezt a sikert, szívem szerint most mindenkit felhívnék külön-külön.”
Kovács-Seres Hunor bronzérmes úszó:
„Számomra ez a harmadik hely felér egy győzelemmel, mert az egyéni csúcsomon sikerült több mint húsz másodpercet javítani. Az elejével sokáig együtt tudtam menni, a végén már nagyon fájt, az életemért harcoltam kis túlzással, de nagyon-nagyon örülök ennek a bronzéremnek.”
Kerékpárban, az időfutamversenyben a fiúk a mezőny első felében, a lányok a középmezőnyben fejezték be a versenyt. Tóth Réka 34., Pusztai Dóra 47., Mudra Málna 55., Hancz Tamás 21., Pakot András 29., Csáki Szabolcs 64. lett.
Tollaslabdában befejeződtek a csoportküzdelmek, mivel csak az első kettő jut tovább a negyeddöntőbe, így Horváth Csanád számára befejeződtek az egyéni küzdelmek, Hart Petra a 16 között folytathatja.
(Nagy Botond, fotó: MOB / Szalmás Péter)
Teniszben Nagy Botond Levente győzött és továbblépett a második fordulóba, Bak-Szabó Norina pedig vereségével búcsút intett a további egyéni küzdelmeket.
Tornában a fiú egyéni összetett A csoportban Nagy Márk (46.), Girus Kornél (76) és Ujvári Benedek (77) lépett a szerekhez.
fotó: MOB / Szalmás Péter