Magyar érmek a rangos hazai karate versenyen

A Vasas Jégcsarnokban rendezték meg 2022. szeptember 17-18-án az év legnagyobb hazai karate versenyét, a Budapest Open nemzetközi viadalt. Az idén immár 25-dik alkalommal lebonyolított eseményen 36 ország mintegy 1700 versenyzője lépett tatamira formagyakorlat és küzdelem versenyszámokban – köztük a sportág több világklasszisa. A magyar versenyzők számos érmet nyertek a helyenként meglehetősen népes mezőnyökben, amelyek között akadt, ahol egy kategóriában 62 karatés indult.

A Magyar Karate Szakszövetség hétfői beszámolója szerint a legeredményesebb magyaroknak a kumitéseknél Jakubovics Dalma, a katásoknál pedig Bárdos Ádám bizonyult, mindkét fiatal tehetség dobogóra állhatott a felnőttek és 21 éven aluliak mezőnyében is. A 2020-ban Budapesten korosztályos Európa-bajnoki címet nyert Jakubovics Dalma az 50 kg-os nőknél a felnőtteknél megnyerte a súlycsoportot, míg az U21-esek mezőnyében harmadik lett.

A korábbi korosztályos Európa-bajnokságokról ezüst- és bronzéremmel büszkélkedő Bárdos Ádám a Budapest Openen is ezeket a színű érmeket gyűjtötte be: a felnőtteknél a harmadik, az U21-esek között pedig a második helyen végzett.

A felnőttek mezőnyében még a férfiaknál a júliusi Világjátékokon ezüstérmes Tadissi Martial a 67 kg-ban bronzéremmel zárt. Kabdebo Botond a +84 kg-os kategóriában második lett, csak az Eb-bronzérmes ukrán Talibovtól kapott ki. A nőknél a kétszeres korosztályos Eb-aranyérmes Baranyi Zsófia az 55 kilóban bronzérmet nyert.

Az egyesületek versenyében a hazai klubok közül összességében az MTK szerepelt a legjobban, amelyik a második helyen zárt.

Budapest Open, a magyar érmesek a hivatalos WKF kategóriákban: 

Formagyakorlat (kata):

Férfiak:
Felnőtt: 3. Bárdos Ádám (Sportingbudo)
U21: 2. Bárdos Ádám (Sportingbudo), 3. Beke Bálint (KSI)
Kata:

Nők:
Kadet: 1. Takács Eszter (Dynamic), 3. Fodor Amira (KSI)

Küzdelem (kumite):

Férfiak:

Felnőtt:
67 kg: 3. Tadissi Martial (Honvéd-Takara)
+84 kg: 2. Kapdebo Botond (MTK)

U21:
84 kg: 3. Dvorák Ádám (Ganz-Kesjár)

Junior:
55 kg: 3.  Szőcs Ambrus (Sportingbudo)
76 kg: 2. Olajos Marcell (Honvéd-Takara), 3. Istovics Ádám (Honvéd-Takara)

Kadet:
52 kg: 2. Kovács Gergely (MTK)
57 kg: 1. Tóth Máté (MTK)
+70 kg: 3. Szinák Csaba Zalán (Gastroyal)

Nők:

Felnőtt:
50 kg: 1. Jakubovics Dalma (MTK)
55 kg: 3. Baranyi Zsófia (MTK)

U21:
50 kg: 3. Jakubovics Dalma (MTK)
61 kg: 1. Ilankovic Aleksandra (MTK)
68 kg: 2. Ádám Alexandra (BVSC)

Junior:
53 kg: 2. Molnár Virág (Honvéd-Takara)

Kadet:
47 kg: 3. Gáspár Laura (MTK)
54 kg: 3. Török Panka (MTK)
+54 kg: 3. Bogdán Panna (UTE)