Magyar gólkirályt igazolt a Fradi

A Ferencváros szerződtette a Tatabánya fiatal kézilabdázóját, Nagy Bencét.

Az FTC hétfői közlése szerint a 23 éves balátlövő igazi gólzsáknak számít: a 2015/16-os szezonban még a Gyöngyös játékosaként 38 mérkőzésen 186 találattal zárt, ezzel gólkirály lett az NB I-ben, majd Budakalászra igazolt. Ott az első szezonjában sérülés miatt sokat ki kellett hagynia, de 21 bajnokin így is lőtt 118 gólt, tavaly pedig 26 mérkőzésen szerzett 170 találattal második lett a góllövőlistán, három góllal lemaradva az újabb gólkirályi címről.

Nagy Bence az idei szezont is Budakalászon kezdte, az egymás elleni őszi bajnokin, amikor hazai pályán 32-25-re nyertünk, az átlövő tíz góllal a mezőny legeredményesebb játékosa volt. Télen elvitte a Tatabánya, ahol azonban kevés lehetőséget kapott.

Nem bántam meg, hogy elmentem Tatabányára, mert sokat tanultam, főleg védekezésben fejlődtem, de a több játéklehetőség reményében úgy döntöttem, hogy a Ferencvárost választom. Nagyon örülök, hogy itt lehetek, szimpatikus nekem az, hogy sok fiatal magyar játékos van a Fradi keretében, remélem, hogy sokat fogok játszani, és sok góllal tudom majd segíteni a csapatot” – mondta a 194 centi magas, 103 kilós átlövő.

Régóta szerettük volna leigazolni Bencét, nagyon örülök, hogy most végre sikerült – kezdte Király Sándor szakosztályvezető. – Hiányposztra érkezett, hiszen a ballövő volt a leglyukasabb pozíciónk, az idén egyedül fiatal tehetségünk, Prainer Viktor alkotott maradandót ezen a poszton. A távozó Ancsin Gábor kiváló idényt tudhat maga mögött a Fradiban, remélem, hogy Nagy Bencének is hasonlóan gólgazdag szezonja lesz, és ezáltal a magyar válogatottban is bizonyíthatja tehetségét.

A szezon végén a Ferencvárostól távozik Ancsin Gábor, Rade Mijatovic, Teimuraz Orjonikidze, Pálos Gábor, Bali Richárd és Oláh Tamás is. Nagy Bence mellett a klub már bejelentette, hogy szerződtette Budakalászról a magyar válogatottban is bemutatkozott, 24 éves balszélsőt, Bohács Sándort, valamint a szerb junior válogatott csapatkapitányát, a 20 éves jobbátlövőt, Nikola Ivanovicsot a szerb Partizanból.

Az FTC jövő évi kerete még nem végleges, további igazolások várhatóak.