Magyar siker Melbourne-ben: Nagy Adrienn junior Ausztrál Open-bajnok! – videó

A 17 éves játékos a kilencedik magyar, aki junior Grand Slam-győzelmet tudott aratni.

A Magyar Tenisz Szövetség hivatalos honlapjának pénteki beszámolója szerint karrierje legfontosabb mérkőzésén lépett pályára ma Nagy Adrienn az Ausztrál Open 5-ös pályájn, ahol a junior lányok páros döntőjében a japán Kawaguchi oldlán szerepel.

A japán játékossal az utóbbi hónapokban két junior döntőt is játszhattak, de mindkettőt elvesztették de hát három a magyar igazság, harmadikra sikerült megszerezni a győzelmet, pont a legfontosabb fináléban.


Ellenfelük a 8. kiemelt Chloe Beck/Emma Navarro amerikai kettős volt, akik ellen nagyon jól kezdték a meccset, 4-1-es előnyt építettek fel, amit azonban az amerikaiak ki tudtak egyenlíteni, 5-4-nél azonban Adriék megint breakelni tudtak és ezzel hozták is az első szettet.


A második játszmában 3-2-ig nem volt break, ekkor azonban Adriéknak sikerült (4-2), majd szervájukat hozva 5-2-re is vezettek már. Volt is egy meccslabdájuk az amerikaiak adogatásánál, ekkor azonban még nem sikerült nyerni, sőt az ellenfél breakelni tudott és 5-4-re feljött, ez azonban nem ingatta egy Adriékat, akik egy újabb breakkel bebiztosították a győzelmet és a magyar tenisztörténelem 16. junior Grand Slam címét.


A magyar junior válogatott játékos ezzel a kilencedik magyar, akinek sikerült GS-címet nyerni és 19 év után ünnepelhettünk újra lány győzelmet Melbourne-ben. 




    
Eredmény (a torna honlapja alapján):

junior lány, páros, döntő:
Nagy Adrienn, Nacumi Kavagucsi (magyar, japán, 3.)- Chloe Beck, Emma Navarro (amerikai, 8.) 6:4, 6:4

fotó: Luke Hemer/Tennis Australia / ausopen.com