Magyar sportdiplomáciai sikerek, pályázat a 2024-es olimpiai világkvalifikációra

2021 végén Nenad Lalovics, a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) szerb elnöke újabb ötéves periódusra bizalmat kapott, a szervezet közelmúltbeli online büró-ülése után pedig a különböző szakbizottságok is megújultak.

Magyar szempontból nagy siker, hogy az eddigi három helyett immár hét szakemberünk a tagja valamelyik testületnek. Az olimpiai, világ- és négyszeres Európa-bajnok Lőrincz Tamás még az októberi oslói vb után került be a legtöbb szavazattal a sportolói bizottságba, Dr. Molnár Szabolcs maradt az orvosi, Barna Tibor a tudományos bizottságban. Bácsi Pétert most választották a szabályalkotásban és a versenyrendszer kialakításában döntő szerepet játszó szakmai bizottságba, Sleisz Gabriellát a strandbirkózó, Sike Andrást az edzői, Virág Lajost a marketingbizottságba – számolt be hétfőn a Magyar Birkózók Szövetsége.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy Bacsa Péter 2018 óta a büró tagja, Ali Csilla pedig a kontinentális szövetség (UWW Europe) főtitkára, akkor elmondhatjuk, hazánknak még soha nem volt ennyi képviselője a különböző nemzetközi testületekben. Érdekesség, hogy az Egyesült Államok foglalja el a legtöbb bizottsági helyet, nyolcat, s mi rögtön utána következünk két másik sportági nagyhatalommal, Oroszországgal és Iránnal együtt hét-hét pozícióval. Öt bizottságban vannak benne a törökök, a franciák és a kanadaiak, négyben a japánok, a bolgárok és a görögök.

A magyar birkózás sportdiplomáciai erejét emellett az is mutatja, hogy a hazai szövetség (MBSZ) az idén március 28. és április 3. között rendezendő Európa-bajnokság után megpályázza egy újabb nagy nemzetközi viadal, a 2024-es utolsó olimpiai világkvalifikáció megrendezését is. Mint ismert, a tokiói ötkarikás játékok előtt 2021 tavaszán az európai selejtezőtorna zajlott Budapesten, a BOK-csarnokban, amely majd az idei Eb-nek is helyet ad.

Fotó: MBSZ/Róth Tamás (a 2021-es európai olimpiai kvalifikáció Budapesten)