Magyarországra látogat a hegyikerékpározás királynője – videó

Az olimpiai és tízszeres világbajnok Gunn-Rita Dahle-Flesjaa a Mozgásvilág CST Tesztnap díszvendége lesz, ahol segítségével ötven világmárka sporteszközeit ingyenesen próbálhatják ki az érdeklődők.

A szervezők tájékoztatása szerint nem véletlenül nevezik a sportolónőt a hegyikerékpározás királynőjének. Gunn-Rita Dahle-Flesjaa, minden idők legeredményesebb női hegyikerékpárosa, aki az állóképességi cross-country és maraton szakágakat uralta több mint két évtizeden át. 1995-ben, élete első UCI Hegyikerékpáros Világkupa versenyén harmadik lett.

Egy évvel később, a hegyikerékpár olimpiai bemutatkozásánál 14 másodperccel maradt le az éremről. Első világbajnoki címét 2002-ben szerezte, 2004-ben pedig olimpiai bajnok lett. Pályafutása során cross-country szakágban négy, maraton szakágban hat világbajnoki aranyérmet nyert, a cross-country összetett világkupát sorozatban négyszer hódította el. Utolsó világbajnoki címét 2015-ben, 42 évesen, kisfia születése után szerezte, de még 2017-ben is dobogón állt. 23 éven át tartó, páratlan versenyzői pályafutására csak tavaly, 45 évesen tett pontot.

Gunn-Rita egy videó üzenetben invitálja az érdeklődőket az idén tízedik alkalommal április 27-én megrendezésre kerülő tesztnapra, melyet hazánk legnagyobb online szabadidős magazinja, a Mozgásvilág szervez.

A rendezvény egyedülálló lehetőséget kínál ötven világmárka, köztük a legmenőbb kerékpárok kipróbálására.
A jubileumi esemény díszvendége a Merida márkanagykövete, vagyis a norvég hegyibringás legenda, Gunn-Rita Dahle-Flesjaa lesz, aki maga is tesz majd néhány tesztkört a látogatók társaságában.

A norvég sztár mellett az érdeklődők hazánk legjobb férfi hegyikerékpárosától, a többszörös olimpikon Parti Andrástól is kérhetnek néhány hasznos tanácsot.

A Mozgásvilág CST Tesztnap helyszíne idén is a Kamaraerdei Ifjúsági Park lesz, ahol az elmúlt években a rendezők már jól bejáratott tesztköröket tudtak kijelölni, mind a bringások, mind pedig a futók számára.

Az esemény mára egy igazi családi sportfesztivállá nőtte ki magát. A szervezők ugyanis gondoskodnak róla, hogy a család minden tagja találjon számára megfelelő szórakozást. A tesztelésen túl már második alkalommal rendeznek utánpótlás hegyikerékpáros Helló Bringás Eleminátor versenyt, a Superior MTB Team szervezésében. A Budapest Futóklub a tesztnap idejére közösségi futást szervez. A legkisebbek egy gyermek KRESZ-parkban barátkozhatnak a közlekedési alapismeretekkel. Készül egy úgynevezett pumpapálya is, amelyet a BMX krossz versenyekről ismerhetünk. Ez egy hullámokkal és döntött kanyarokkal tűzdelt, épített körpálya, amelyen bringával tekerés nélkül lehet körbemenni, ha az ember ráérez a megfelelő „pumpáló” mozdulatsorra.

De természetesen a sok mozgás mellett az energia utánpótlás is szükséges. A látogatók ellátásáról két streetfood kocsi gondoskodik, és a nap folyamán remek kézműves söröket is kóstolhatnak a rendezvényre kiállítógatók.

Az egész napos ingyenes, de regisztrációhoz kötött Mozgásvilág CST Tesztnapon ötven világmárka sporteszközeit próbálhatják ki az érdeklődők, természetesen ezeket is ingyenesen. Az akár több millió forintot érő, csúcskategóriás kerékpároktól a legjobb terepfutó cipőkön át az okosórákig számtalan terméket lehet tesztelni. Csak néhány közülük Specialized, Merida, Giant, Cube, Trek, Scott, Bianchi, Salomon, Mizuno, Garmin… a sort még hosszasan lehetne folytatni.

További információk és folyamatos hírek a www.tesztnap.mozgasvilag.hu oldalon.

Gunn-Rita Dahle-Flesjaa videóüzenete:

fotó: Mozgasvilág Tesztnap