Majdnem nyolcezren vesznek részt az idei Spartan elnevezésű nemzetközi akadályfutóverseny-sorozat utolsó magyarországi hétvégéjén, amelyet Miskolcon rendeznek meg.
A szervezők tájékoztatása szerint szombaton az úgynevezett Beast futamra kerül sor. A résztvevőknek – eddig 3800-an neveztek, s már csak az elit női kategóriában van néhány hely -, minimum húsz kilométert, és legalább 30 akadályt kell teljesíteniük, köztük Magyarországon első alkalommal bemutatott akadály-elemekkel. Vasárnap a Sprinttel zárul a hazai évad, ez minimum 5 kilométeres távot jelent legalább 20 akadállyal.
Miskolcon először rendezik meg a versenyt, a Bükki Nemzeti Park területén található Csanyik-völgyben alakítják ki a fesztiválterületet, ahol a versenyek rajtja és befutója lesz.
Az impozáns környezet miatt – a szervezők beszámolója szerint – természetesen rendkívül komoly szabályoknak kellett megfelelniük, a természetvédelmi előírások mellett ilyen például a parkolás kialakítása, illetve a forgalomirányítási terv is. A versenyzőknek a DVTK Stadionnál lesz lehetőségük parkolni, amely öt kilométerre van a fesztiválterülettől, ahová autóbuszok szállítják majd őket. A szervezők ezért arra kérik az indulókat, hogy futamuk előtt legalább két órával érkezzenek meg a parkoló területére.
Idén Magyarországon eddig két Spartan hétvégét rendeztek, áprilisban Nagykanizsán több mint kilencezren, majd májusban Várgesztesen a Vértesben több mint nyolcezren álltak rajthoz.
(MTI)