Major Veronika remek versenyzéssel győzött az ob-n

A tokiói olimpiára készülő Major Veronika az alapversenyben világszínvonalú eredményt ért el, majd a fináléban fölényesen nyert aranyérmet női sportpisztolyban a 25 és 50 méteres puska, pisztoly országos bajnokságon.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a keszthelyiek klasszisa a 30+30 lövéses alapversenyben alig hibázott, 591 kört ért el és óriási fölénnyel végzett az élen annak ellenére, hogy két fiatal pisztolyos, a 19 éves Komáromi Krisztina (580 kör) és a 18 esztendős Fábián Sára (579) is erős eredménnyel zárt.

A döntőben azonban nem velük, hanem a rutinos Sike Renátával küzdött meg Major a győzelemért, akit három ponttal előzött meg.

A másik, nagy érdeklődéssel várt olimpiai szám, a férfi kisöbű szabadpuska összetett viadala az alapversenyben papírforma-eredménnyel, a döntőben meglepetéssel zárult. A 120 lövéses alapot a légpuska idei Európa-bajnoka, Péni István 1179 körrel nyerte, a fináléban viszont nem bírt Pekler Zalánnal, így be kellett érnie az ezüstéremmel a szombati fekvőben megszerzett aranya után.

Az alapverseny kellemes meglepetését Hammerl Soma szolgáltatta, aki világszínvonalú teljesítménnyel (1176 kör) lett második Péni mögött, megelőzve a világ- és Európa-bajnok, későbbi bronzérmes Sidi Pétert (1168 kör).

A nők hasonló számában az alapversenyben Toma Dorina (1172 kör) és Dénes Eszter (1171 kör) is kiválóan lőtt, a fináléban azonban Sidi Roxana, Sidi Péter felesége nyerte meg a nyílt ob-t, 456,5 körös országos csúccsal.

Eredmények:

férfiak:

kisöbű puska, összetett:
1. Pekler Zalán (Finomító Sportlövész Klub) 458 kör
2. Péni István (UTE) 455,5
3. Sidi Péter (KOSE) 445,1
csapat:
1. UTE „A” (Péni, Hammerl Soma, Kiss Viktor) 3517 kör – országos csúcs

kisöbű puska, fekvő:
1. Péni István (UTE) 629 kör
2. Sidi Péter (KOSE) 623,7
3. Pekler Zalán (FSLK) 623,3
csapat:
1. UTE „A” (Péni, Szabián Norbert, Hammerl) 1871,3 kör – országos csúcs

központi gyújtású pisztoly:
1. Tátrai Miklós (BHSE) 558 kör
2. Takács Tibor (EPLE) 554
3. Takács László (EPLE) 551
csapat:
1. Eger PLE (Takács T., Takács L., Örkényi Levente Zoltán) 1632 kör

szabadpisztoly:
1. Nagy László (BHSE) 540 kör
2. Tóth Gábor (UTE) 533
3. Szűcs Gergely (UTE) 530
csapat:
1. UTE (Tóth, Szűcs, Csizmadia András) 1560 kör,

sportpisztoly
1. Babéj Ádám (Délvidéki Lövészakadémia) 563/12x kör
2. Papp László (ZLK) 563/11x
3. Pálinkás Lajos (ZLK) 562
csapat:
1. Zámolyi LK (Papp, Pálinkás, Farkas Zoltán) 1657 kör országos csúcs

nők:

sportpisztoly:
1. Major Veronika (BEFAG Keszthelyi Erdész Lövészklub) 34 találat
2. Sike Renáta (BHSE) 31
3. Fábián Sára Ráhel (KSI) 27
csapat:
1. KSI (Komáromi Krisztina Panna, Fábián Sára Ráhel, Kovács Tamara Mónika) 1700 kör

kisöbű puska, összetett:
1. Sidi Roxana (KOSE) 456,5 kör – országos csúcs
2. Toma Dorina (UTE) 450,2
3. Dénes Eszter (UTE) 439,9
csapat:
1. UTE (Toma, Dénes, Tarr Vivien) 3486 kör – országos csúcs

kisöbű puska, fekvő:
1. Zwickl-Veres Kata (KVSE) 623,4 kör
2. Bajos Gitta (FSLK) 620,4
3. Gáspár Lalita (Vasas SC-APLE) 618,9
csapat:
1. Komáromi VSE (Zwickl-Veres, Borsos Fanni, Miskolczi Julianna) 1849 kör – országos csúcs