Május 26-27-én újra itt a Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó

Több mint 100 sportág, több mint 20 hangszer, 20 000 látogató, olimpiai, Világ – és Európa-bajnok sportolók, neves zenészek, szakképzett oktatók. Ez mind a Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, amely május 26-27-én (péntek, szombat) 9 és 17 óra között várja a látogatókat a Merkapt Sportközpontban. A rendezvényre a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Elérték a gyermekek azt a kort, hogy élvezik a testmozgást, minden percüket a szabadban töltenék, érdeklődnek a sporteszközök iránt? Itt az ideje hát sportágat választani! A Nagy Sportágválasztó széles sportági palettát kínál a kis – és nagygyermekek számára egyaránt, sőt még a zene és a hangszerek megismerése sem áll távol tőle – közölték a szervezők.

A sportági helyszíneken szakképzett edzők segítségével lehetőség nyílik a kitelepülő sportágak kipróbálására, valamint bemutatók formájában a közönség az alapokon túl is beleláthat egy-egy mozgásforma világába. Az eseményen a gyermekek találkozhatnak, sőt együtt is sportolhatnak a megjelenő olimpikonokkal, élsportolókkal.

Mindezeken felül a kicsik és nagyok egyaránt belekóstolhatnak a zene világába, szakképzett oktatók mutatják be egy-egy népszerű vagy kevésbé ismert hangszer történetét, működését, legérdekesebb és legfontosabb jellemzőit.

A kétnapos rendezvény pénteki napja továbbra is az előre bejelentkezett, pedagóguskísérettel érkező óvodai, iskolai gyerekcsoportoknak van fenntartva, pénteken 14 órától már mindenki számára nyitottak a kapuk, a szombati nap pedig teljes egészében a nagyközönségé, családoké.

Célunk, hogy minél több emberhez eljuttassuk a sport pozitív üzeneteit, nem elméleti síkon, hanem a gyakorlatban. A kipróbálható több mint 100 sportág, aktív tapasztalást, igazi sportélményt ad, s ezáltal pozitív irányba tudja befolyásolni a sporthoz való hozzáállást, viszonyulást.

Nem feltétlenül azért, hogy a gyerekekből élsportoló, olimpikon váljon, hanem azért, hogy sikerélménnyel, örömmel gyakorolják a kiválasztott sportágat.

Bár nem elsődleges célunk a tehetségkutatás, számos történet bizonyítja, hogy több, az adott sportággal nálunk megismerkedő fiatal a későbbiekben nagyon sikeres lett és kiemelkedő eredményeket ért el.

INGYENES, DE REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT RÉSZVÉTEL

A rendezvény pénteki és szombati napja is bárki számára ingyenesen látogatható, sok szeretettel várjuk az óvodás, iskolás csoportokat (pénteken) az egyéni látogatókat, kis – és nagygyermekes családokat (szombaton).

A részvétel regisztrációhoz kötött, mely megtörténhet online előzetesen, de személyesen az esemény bármely napján is, a helyszínen.

TÖBB MINT 100 SPORTÁG ÉS 20 HANGSZER

A Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó széles sportági és zenei palettát kínál a látogatóknak, a kitelepülő sportágakat szakképzett edzők, a megjelenő hangszereket zenei oktatók segítségével lehet megismerni és kipróbálni.

A színpadokon izgalmas sportági bemutatókra, nyílt edzésekre, illetve színvonalas zenei koncertekre is sor kerül a két nap folyamán.

A több mint 100 sportág között biztosan megtalálhatóak lesznek majd hazánk legnépszerűbb és legsikeresebb sportágai, mint a labdarúgás, az úszás, a vízilabda, a vívás, a kézilabda és a kajak-kenu is.

OLIMPIAI, VILÁG – ÉS EURÓPA-BAJNOK SPORTOLÓK

Hazánk legkiválóbb élsportolói évről évre tiszteletüket teszik a Nagy Sportágválasztón, lehetőséget teremtve így a kicsiknek és nagyoknak, hogy a példaképekkel való találkozás egy életre szóló élményt és ez által kellő motivációt jelentsen a sportágválasztáshoz és a szabadidő, vagy esetlegesen a profi sporthoz való elköteleződéshez.

ATLÉTIKAI VILÁGBAJNOKSÁG 2023 – BUDAPEST

A Nagy Sportágválasztó résztvevői 50%-os kedvezménnyel vásárolhatnak jegyeket vagy bérleteket az atlétikai világbajnokságra!

A Merkapt Sportközpontban ott lesz Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye, a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság is. Augusztus 19. és 27. között a világ legjobb atlétáival találkozhatnak majd a Nemzeti Atlétikai Központban és Budapest belvárosában, a maraton útvonalán. A világbajnokság szervezőinek célja, hogy minél többen kezdjenek el sportolni és egészségesebb élni. Aki felkeresi az eseményen az atlétikai világbajnokság standját, megcsinálja a sportos atlétikai aktivitásokat és összegyűjti a pecséteket, kedvezményes áron nézheti meg az atlétika világsztárjait.

Minden információ a vb-kedvezményekről: www.hetkoznapihos.hu

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó

  1. május 26-27-én, pénteken és szombaton, 9 és 17 óra között a Merkapt Sportközpontban.

A rendezvényre a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

További információk:

Regisztráció: https://sportagvalaszto.hu/nagy-sportagvalaszto/

Facebook oldal: https://www.facebook.com/sportagvalaszto

Instagram oldal: https://www.instagram.com/nagysportagvalaszto/

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/752691859494867

fotók: Nagy Sportágválasztó