Májusban hozzák nyilvánosságra az öttusázók átdolgozott kvalifikációs rendszerét

Májusban teszi közzé a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) az olimpiai kvalifikációs sorozat hátralévő részének módosított rendszerét.

Az insidethegames.biz híre szerint a UIPM vezetői előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, mellyel reményeik szerint még ezen a héten mindenben megállapodnak, így májusban már publikus lesz, hogyan és mikor lehet majd megszerezni a még szabad kvótákat a jövő nyárra halasztott tokiói olimpiára – írta hétfőn az MTI.

A sportágban eddig a helyek közel 64 százaléka talált gazdára a tavalyi világbajnokságon, a világkupa-döntőben és a kontinensviadalokon. Az eredeti kiírás szerint az idei világbajnokságon és a világranglista alapján osztották volna ki a fennmaradt kvóták túlnyomó többségét.

A koronavírus-járvány miatt ugyanakkor a vb-t előbb a kínai Hsziamenből a mexikói Cancúnba helyezték át, majd a versenyt tavaszról őszre, bizonytalan időpontra halasztották. A ranglistapontokat adó világkupák közül csak a februári kairói versenyt tudták megrendezni, a többit – Szófiában, Budapesten, illetve a döntőt Szöulban – március végén törölték.

A UIPM most azt ígéri, hogy a módosított kvalifikációs rendszer ismertetését követően a lehető leghamarabb véglegesíti a versenyek időpontjait is.