Manuel Belletti a Tour de Hongrie győztese Nikodemus Holler duplázott

A német Nikodemus Holler Miskolc után Kazincbarcikán is szakaszt nyert, de az összetettben élen álló olasz Manuel Belletti végső győzelme nem forgott veszélyben, megérdemelten nyert a Magyar Körversenyen. A legjobb magyarnak járó fehér mez tulajdonosa Valter Attila lett, aki igazán megdolgozott ezért az elismerésért.

A A legrövidebb etapon, a Kazincbarcikán és környékén kijelölt 128 kilométeres útvonalon három gyorsasági és két hegyi részhajrá várt a résztvevőkre. A színes mezek közül csak a piros volt igazán veszélyben, hiszen a CCC Sprandi Polkowice menője, Patryk Stosz mindössze egy ponttal vezetett Valter Attila előtt.

A Pannon Cycling Team fiatal magyar versenyzője és csapata már az elmúlt napokban is remekelt, a Tour de Hongrie szinte minden napján igyekeztek a főszereplők közé kerülni, emlékezzünk csak Szatmáry András vagy Dina Dániel hosszú szökésére, Valter Attila és Dina Márton pedig megmutatta, ebben a magyar szinthez mérve igen erős mezőnyben is kitűnően helyt tudnak állni.

Az együttes ismét nagyon sokat dolgozott első emberéért, Valter Attila pedig mindent megtett azért, hogy Stosz elé furakodjon, de a lengyel prokontinentális csapat visszavert minden támadást, Stosz megnyerte mindkét hegyi hajrát, s így megnyerte a hegyimenők különversenyét. Valter Attila a tavaly megszerzett harmadik hely után ezúttal második lett, s reményeink szerint ezt a számtani sorozatot jövőre folytatni fogja.

Az összetett versenyben élen álló olasz Manuel Belletti sárga trikója tulajdonképpen egyetlen percre sem került veszélybe ezen a napon, harminc másodperces előnye túlságosan tekintélyes volt ahhoz, hogy egy ilyen, könnyűnek nevezhető szakaszon el tudják venni tőle.

TdH2018_05_szakasz01_sportmenu

Csapata, az Androni Giocattoli Sidermec végig a riválisokon tartotta a szemét, de nem kockáztatott – egészen a hajráig. Akkor viszont felvezették a sprintet a sárga trikósnak, aki minden nap nagyon motivált volt a Tour de Hongrie során, Keszthelyen szakaszt nyert, a siófoki prológon és Székesfehérváron a harmadik, Hajdúszoboszlón és Miskolcon pedig a második helyen ért célba.

Nem lenne könnyű olyan versenyzőt találni, aki egy körverseny valamennyi szakaszán a Top3-ba tudott volna kerülni, ez pedig egyértelműen jelzi: Belletti nagyon jó formában versenyzett, és teljes mértékben megérdemelten szerezte meg az összetett győzelmet.

Csakhogy mindezt egy újabb szakaszgyőzelemmel akarta megkoronázni. Csapata remekül vezette fel neki a hajrát, de a célegyenes előtti kanyarban az élen történt egy bukás, ami Bellettit is feltartotta. A német Nikodemus Holler – aki egy nappal korábban pályafutásának addigi legszebb sikerét érte el a miskolci befutó megnyerésével – kitűnően élt a kínálkozó lehetőséggel, és az olasz Moshcettit és a lengyel Maleckit megelőzve két napon belül a második sprintet is megnyerte. A magyarok közül ezúttal Móricz Dániel (Kőbánya Cyclint Team) és Karl Ádám (magyar válogatott) került be a Top10-be, előbbi a nyolcadik, utóbbi a kilencedik helyen végzett.

Fogalmam sincs, hogy ez hogyan sikerült – lelkendezett a szakaszgyőztes Holler. – A tegnapi győzelem számomra nem volt akkora meglepetés, de ez most igazi mezőnyhajrá volt, ami nem az én szakterületem. Néha nagyon okosnak és ügyesnek kell lenni, néha emellett szerencsésnek is. Nagyszerű dolog, hogy összejött két szakaszgyőzelem is egy olyan versenyen, amelyen nagyon komoly csapatok is indultak.

A befutó előtti három kilométeren történt bukás nem befolyásolja az összetett állását, aki elesett, az ilyenkor a győztes időeredményét viszi magával. Belletti a 19. helyen futott át a célvonalon, de ezúttal nem volt csalódott.

Belletti a pályafutása során nyert már szakaszt a Giro d’Italián is, nyolc Grand Touron vett részt, a magyarországi a tizennegyedik profi diadala, de amint kiderült, az egyik legkedvesebb is.

Nagyon boldog vagyok, hiszen pályafutásom során először tudtam megnyerni egy többnapos verseny összetettjét – nyilatkozta Manuel Belletti, aki a sárga mellett a gyorsasági pontverseny legjobbjának járó zöld trikót is hazaviheti. –  A mai szakasz egy kicsit nehezebb volt, mint vártuk, nem akartam kockára tenni a sárga trikót a végén.

Manuel Belletti a Tour de Hongrie történetének második olasz győztese, 1930-ban a legendás Vasco Bergamaschi volt az első.

Az összetett második helyén a lengyel Kamil Malecki, a harmadikon pedig az olasz Toto végzett, a magyarok közül pedig Valter Attila érte el a legjobb eredményt, a tizenötödik helyen végzett.

Gyakorlatilag hibátlan munkát végzett a csapatunk, pedig bőven volt nehézség. Mindent megtettünk, borzalmas tempóban érkeztünk a hajrákhoz, de talán kicsit rövidek voltak nekem ezek az emelkedők. Második lettem a piros trikóért zajló küzdelemben, sajnálom, jó lett volna a piros trikót hazavinni! Jövőre megpróbálom – kezdte Valter Attila, majd büszkén tette hozzá: – Azt hiszem, most csapatként is magasabb szintre léptünk, az ember magyarként arra vágyik, hogy egy ilyen erős csapat tagja lehessen. Biztos vagyok benne, hogy most az összes csapat megjegyzett magának bennünket, ezen a szinten is letettük a névjegyünket.

TdH2018_05_szakasz05_sportmenu

A csapatversenyben a lengyel CCC Sprandi Polkowice lett a legjobb, a magyarok közül pedig a Pannon Cycling Team érte el a legjobb eredményt.

A 39. Tour de Hongrie UCI 2.1-es kategóriájú versenyén négy kontinens huszonnyolc országából, tizenkilenc csapat színeiben 129 kerékpáros állt rajthoz, a magyar színeket három csapat – a Pannon Cycling Team, a Kőbánya Cycling Team és a magyar válogatott – képviselte, összesen tizennyolc versenyzővel. A hatnapos erőpróbát a világ 195 országában láthatták a televíziónézők.

EREDMÉNYEK
5. szakasz, Kazincbarcika–Kazincbarcika (128 km):

1. Nikodemus Holler (német, Bike Aid) 2:46:48
2. Matteo Moschetti (olasz, Polartec-Kometa) azonos idővel
3. Kamil Malecki (lengyel, CCC Sprandi Polkowice) a. i.
4. Luca Mozzato (olasz, Dimension Data for Qhubeka) a. i.
5. Attilio Viviani (olasz, Sangemini MG K Vis) a. i.
6. Matteo Draperi (olasz, Sangemini MG K Vis) a. i.
7. Michele Scartezzini (olasz, Sangemini MG K Vis) a. i.
8. Móricz Dániel (Kőbánya Cycling Team) a. i.
9. Karl Ádám (magyar válogatott) a. i.
19. Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli Sidermec) a. i.

TdH2018_05_szakasz04_sportmenu

Az összetettben:
1. (sárga mezben) Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli Sidermec) 19:21:07
2. Kamil Malecki (lengyel, CCC Sprandi Polkowice) 27 mp h.
3. Paolo Toto (olasz, Sangemini MG K Vis) 28 mp h.
4. Patrick Schelling (svájci, Vorarlberg Santic) 31 mp h.
5. Nikodemus Holler (német, Bike Aid) 45 mp h.
6. Leszek Plucinski (lengyel, CCC Sprandi Polkowice) 51 mp h.
15. Valter Attila (Pannon Cycling Team) 1:52 p h.
19. Dina Márton (Pannon Cycling Team) 2:20 p h.

A gyorsasági pontversenyben:
1. (zöld mezben) Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli Sidermec) 29 pont
2. Matteo Moschetti (olasz, Polartec-Kometa) 22
3. Nikodemus Holler (német, Bike Aid) 20
12. Szatmáry András (Pannon Cycling Team) 5

A hegyi pontversenyben:
1. (piros mezben) Patryk Stosz (CCC Sprandi Polkowice) 26 pont
2. Valter Attila (Pannon Cycling Team) 21
3. Isaac Canton Serrano (spanyol, Polartec-Kometa) 13
6. Dina Márton (Pannon Cycling Team) 10
8. Szatmáry András (Pannon Cycling Team) 5

A legjobb magyar versenyző:
1. (fehér mezben) Valter Attila (Pannon Cycling Team) 19:22:59
2. Dina Márton (Pannon Cycling Team) 28 mp h.
3. Karl Ádám (magyar válogatott) 7:16 p h.

A teljes eredménylista: KLIKK IDE!

Tour de Hongrie a TV képernyőjén és az interneten
A Tour de Hongrie történetében harmadszor követhetik majd a nézők élő televíziós közvetítésen keresztül az eseményeket, s először látható napi 48 perces összefoglaló az Eurosport2csatornáján! A legnagyobb magyar kerékpárversenyről az M4Sportközvetített élőben, de az interneten, a mediaklikk.hu oldalán is élő képet láthattak a nézők.

2018-ban a Tour de Hongrie partnere a Tour de France főrendezőjeként is ismert A.S.O. nevű szervezet, amelynek segítségével a Magyar Körversenyről készült összefoglalók valamennyi kontinensen, csaknem kétszáz országban láthatóak! A közvetítéseket, összefoglalókat az alábbi időpontokban láthatják:

2018. augusztus 19., vasárnap:
21:00–22:00 (5. szakasz, összefoglaló, M4Sport)
21:00-22:00 (5. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)

2018. augusztus 20., hétfő:
6:00-7:00 (5. szakasz, összefoglaló, ismétlés, Eurosport2)
10:00–11:00 (5. szakasz, összefoglaló, M4Sport)
15:25–16:35 (5. szakasz, összefoglaló, M4Sport)
15:30-16:30 (5. szakasz, összefoglaló, ismétlés, Eurosport2)
22:00-23:00 (összefoglaló a teljes versenyről, Eurosport2)
2018. augusztus 21., kedd:
6:25–7:25 (5. szakasz, összefoglaló, M4Sport)

A versenyről képekkel, összefoglalókkal jelentkezünk a viadal hivatalos honlapján, a tdh.hu oldalon, illetve a közösségi médiában, hivatalos Facebook-oldalunkon (www.facebook.com/tourdehongrie).

A 39. TOUR DE HONGRIE PROGRAMJA
Augusztus 14. (kedd): 
Prológ, egyéni időfutam, Siófok (3,5 km).Győztes: Patrick Schelling (svájci, Vorarlberg Santic). Sárga trikóban: Patrick Schelling (svájci, Vorarlberg Santic)

Augusztus 15. (szerda): 1. szakasz, Balatonalmádi–Keszthely (154 km). Győztes: Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli Sidermec). Sárga trikóban: Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli Sidermec)

Augusztus 16. (csütörtök): 2. szakasz, Velence–Székesfehérvár (190 km). Győztes: Matteo Moschetti (olasz, Polartec-Kometa).Sárga trikóban: Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli Sidermec)

Augusztus 17. (péntek): 3. szakasz, Cegléd–Hajdúszoboszló (206 km). Győztes: Andrij Bratascsuk (ukrán, Team Novák). Sárga trikóban: Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli Sidermec)

Augusztus 18. (szombat): 4. szakasz, Karcag–Miskolc (182 km).Győztes: Nikodemus Holler (német, Bike Aid). Sárga trikóban:Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli Sidermec)

Augusztus 19. (vasárnap): 5. szakasz, Kazincbarcika–Kazincbarcika (128 km). Győztes: Nikodemus Holler (német, Bike Aid). Sárga trikóban: Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli Sidermec)

fotó: tdh.hu