Már nem Kim Rasmussen a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya!

A Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége 2020. január 7-i hatállyal felmentette tisztségéből Kim Rasmussent, a magyar női válogatott szövetségi kapitányát.

A Magyar Kézilabda Szövetség hivatalos honlapjának keddi közlése szerint az Elnökség ugyanakkor felkérte Pálinger Katalin alelnököt és Novák András operatív igazgatót, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat Danyi Gáborral és Elek Gáborral a női válogatott szövetségi kapitányi tisztségének betöltése céljából.

A két szakember felkérése a közös munkára és egyaránt a szövetségi kapitányi pozícióra szól, a páros együtt látná el a szakvezetői feladatokat a 2020. március 20-22. közötti győri olimpiai selejtezőn, valamint az azt követően sorra kerülő Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőkön.

 

fotó: Sportmenü / Kárpáti Balázs