Már nem Radoki János a Greuther Fürth edzője

Menesztették Radoki Jánost, a német másodosztályú Greuther Fürth labdarúgócsapatának magyar-német kettős állampolgárságú vezetőedzőjét.

A trénernek hétfőn azért kellett távoznia, mert együttese négy vereséggel kezdte a bajnoki szezont. A Fürth – amelynek a magyar válogatott kapus, Megyeri Balázs a csapatkapitánya, és ott játszik a hátvéd Pintér Ádám is – négy forduló után a tabella 18., utolsó helyén áll.
Nagyon sajnálom, hogy nem folytathatjuk a közös munkát Jánossal, de a klub jövőjéről van szó, ami mindennél fontosabb” – nyilatkozta Helmut Hack klubelnök.

Radoki 1972-ben Móron született, de gyermekkorában a szüleivel Németországba költözött. Augsburgban kezdett futballozni, 1996 és 1999 között a Fürth csapatát erősítette, majd a Bundesligába feljutott Ulm szerződtette. 1999 és 2001 között 25 élvonalbeli mérkőzésen játszott, és felkeltette az akkori magyar szövetségi kapitány, Bicskei Bertalan figyelmét. 2000 őszén meg is hívta a Litvánia elleni világbajnoki selejtezőre, de végül nem lépett pályára.

Radoki János a Greuther Fürth együtteséhez 2013 januárjában tért vissza. Több mint három évig a klub utánpótlásában tevékenykedett, tavaly novemberben átvette a felnőtt csapat irányítását, majd április közepén két évvel meghosszabbította a szerződését.

(MTI)

fotó: SpVgg Greuther Fürth

Vélemény, hozzászólás?