A következő szezonban is a német SSC Palmberg Schwerinben röplabdázik a válogatott Szakmáry Gréta.
A bajnoki döntőre készülő észak-német együttes közösségi oldalán jelentette be, hogy további egy évvel meghosszabbította a 26 éves ütőjátékos szerződését.
„Az elvárásaim és a klub céljai megegyeznek, ezért döntöttem a folytatás mellett” – írta a 2016-ban és 2017-ben is a legjobb magyar játékosnak megválasztott Szakmáry, aki tavaly nyáron Békéscsabáról szerződött a német élvonalba.
A Schwerin – mely idén elődöntőbe jutott a CEV Kupában – jövő szombaton játssza a bajnoki döntő első meccsét Sándor Renáta csapata, az Allianz MTV Stuttgart ellen.
(MTI)