Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatottnak bátor játékra lesz szüksége a Nemzetek Ligája soron következő két idegenbeli mérkőzésén a görögök és az észtek ellen.
A nemzeti csapat hétfői sajtótájékoztatóján az olasz szakvezető elmondta, minden játékos megérkezett, egyedül a szombati mérkőzését is kihagyó Nagy Gergő bajlódik kisebb sérüléssel.
A görög válogatottról, amelyet szeptember 11-én hazai pályán 2-1-re legyőzött a magyar együttes, elmondta, rendkívül jól ismerik.
„Technikailag nagyon képzett csapat, különösen hátul alkotják rendkívül erős játékosok. Otthon sokkal agresszívebben fognak játszani, így nagy meccs vár ránk. Ahhoz, hogy ezt a nyomást el tudjuk viselni, megfelelő lelkiállapot kell és bátorság, nem szabad megijednünk a körülményektől” – fogalmazott Rossi. „Reméljük, az eredmény nekünk kedvez majd ellenük és a teljesen más stílust képviselő észtek ellen is” – tette hozzá.
Az 54 éves szakember utalt rá, játékosai a sikernek köszönhetően visszanyerték önbizalmukat, a mostani összetartásra pedig javult a játékosok kondíciója, hiszen előrehaladtak a bajnokságok. Kiemelte Willi Orban csatlakozását is, aki hétfőn érkezett meg lipcsei csapattársával, Gulácsi Péterrel együtt. Elmondta, ők ketten keddtől vesznek részt az edzéseken.
„A következő napokban taktikailag próbáljuk a csapatot felkészíteni, így Orbant is, aki egy nemzetközi szintű játékos. Nem véletlen, hogy folyamatosan szerepel a Leipzig együttesében. A következő két-három napban elválik, milyen módon tudjuk őt beépíteni a csapatba” – fejtette ki Rossi.
A röviddel a sajtótájékoztató előtt Telkibe érkezett Willi Orban felidézte, sokat beszélgetett Gulácsival a válogatottról, a kapus sok pozitívumot említett, és méltatta a kapitányt is.
„Hosszú ideig tartó, nehéz döntés volt, a görögök elleni meccs volt az a pont, hogy elhatároztam magamban: magyar színekben szeretnék játszani” – mondta a lipcseiek csapatkapitánya.
A 25 éves Orban édesapja magyar, édesanyja pedig lengyel. A középhátvéd Kaiserslauternben született, s kétszer szerepelt az U21-es német nemzeti együttesben. Elmondta, gyermekként tanult magyarul, ám miután ötéves korában szülei elváltak, nem tudta folytatni a nyelvtanulást, azóta pedig sokat felejtett. Kiemelte, most mielőbb szeretne újra megtanulni magyarul.
„A nyelvi kérdés talán kevésbé meghatározó a futballban, az összeszokottság viszont kiemelten fontos. A válogatott más, mint a klub, hisz kevesebb az együtt töltött idő és a közös játék, kevésbé összeszokottak a játékosok” – fejtette ki az újonc, aki leszögezte, alázattal készül. „Játszottam már a Bajnokok Ligájában, ezt a tapasztalatot szeretném kamatoztatni a válogatottban is. Készen állok a játékra, a kapitány döntése lesz, hogy bevet-e pénteken„.
Lehetséges társáról a védelem tengelyében, Kádár Tamásról elmondta, követi a játékát, s Gulácsi jókat mondott róla emberileg és szakmailag is, de meg kell ismernie őt a pályán és személyesen is, hogy eredményesen együtt tudjanak működni.
Nagy Ádám kiemelte, a finnországi vereség nem volt jó kezdése a sorozatnak, ám az, hogy az előző összetartást sikerrel zárták, fontos, mert mindenki pozitív érzésekkel ment vissza a klubjához, s így is érkeztek az újabb edzőtáborba.
„Nem szabad nagy teret adni nekik, bár minden bizonnyal ők fogják többet birtokolni a labdát. Nekünk ezt meg kell akadályozni, nem lesz könnyű mérkőzés, ám rendkívül fontos lesz számunkra. Nagyon fontos lenne, hogy jó játékkal és eredménnyel utazzunk Észtországba” – mondta Nagy.
Kitért rá, idő kell, hogy beérjen a munka az új kapitánnyal, ez szerinte nem egyik pillanatról a másikra történik, de bizakodva várják a két találkozót.
A két forduló után hárompontos magyar válogatott pénteken az athéni olimpiai stadionban, jövő hétfőn pedig Tallinnban lép pályára a Nemzetek Ligája C osztályának 2. csoportjában, mindkét összecsapás 20.45-kor kezdődik.
(MTI)