Marco Rossi: Sokat dolgoztunk azért, hogy sikeresek legyünk

Lovrencsics Gergő szerint a válogatott célja Bakuban, hogy életben tartsa Eb-kijutási álmait.

Az mlsz.hu közlése szerint a magyar válogatott helyi idő szerint 20.00 órakor futott ki a Bakcell Aréna gyepére a szombati Eb-selejtezőt megelőző hivatalos edzésen, előtte pedig Marco Rossi és Lovrencsics Gergő tartott sajtótájékoztatót. A szövetségi kapitány kiemelte: az esélyekkel nem szabad foglalkozni, sokat kell tenni a pályán a három pont megszerzéséért.

– Sosem kerestem kifogásokat, játékosként és edzőként is vállaltam a felelősséget, és ha nem érünk el jó eredményt, azt nem fogom az időjárásra vagy más külső körülményre fogni, én leszek érte a felelős. Nem számít, kit tartanak esélyesebbnek, a pályán történtek sokszor rácáfolnak a várakozásokra. Sokat dolgoztunk azért, hogy sikeresek legyünk a meccsen, és amellett, hogy tiszteljük és egy pillanatra sem nézzük le Azerbajdzsánt, nyerni szeretnénk szombaton, ehhez azonban sokat kell tennünk a pályán – fogalmazott Marco Rossi, majd hozzátette: bár Kádár Tamás nem épül fel a meccsre, a kezdő tizenegy hasonló lesz, mint márciusban a horvátok ellen volt.

Lovrencsics Gergő hozzátette: sokat profitálhat a csapat abból, hogy hosszabb felkészülés előzhette meg a bakui Eb-selejtezőt.

– Azért jöttünk, hogy életben tartsuk az álmainkat, és azért dolgoztunk keményen az elmúlt másfél hétben, hogy megnyerjük az előttünk álló két találkozót. Örülök, hogy ezúttal nem rohanás volt a felkészülés, és több napig gyakorolhattunk a mérkőzésre – fogalmazott a Ferencváros játékosa.

 

fotó: MLSZ