Märcz Tamás szövetségi kapitány megnevezte azt a 15 játékost, aki szerepet kap majd a nyolcas döntőben.
Nem volt egyszerű dolga volt a szövetségi kapitánynak, hiszen erősen meg volt kötve a keze – számolt be a magyar szövetség hivatalos honlapja. „A kerethirdetésbe ezúttal alaposan beleszólt az orvosi látlelet… Német Toni játékát nem akartuk kockáztatni, kész van ugyan a maszk, amiben edzhet, ám az egészsége érdekében itthon marad. Pedig szerettem volna három centerrel utazni erre a tornára. Erdélyi Balázs neve pedig azért hiányzik a listásról, mert a tegnapi bajnoki mérkőzésen eltört az ujja. S miután egy korábban megjelölt 20-as listáról kellett megneveznem az utazó 15-ös keretet, nem volt túlzottan nagy a mozgásterem. Pedig ebben a helyzetben szívesen elvittem volna egy-két játékost, ám ezt most nem tehetem meg.”
Märcz Tamás csapata jövő hét kedden találkozik, tekintettel arra, hogy a hétvégén nemzetközi kupameccseken szerepelnek majd játékosai közül legtöbben, s vannak, akik majd csak vasárnap utaznak haza. A keddi két edzés után pedig szerdán buszozik a társaság Rijekába, ahol csütörtökön már Görögország ellen vízbe is ugrik.
„Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen az olasz, a görög és a spanyol is erős kerettel érkezik. Három nagyon nehéz meccs vár ránk, nem vagyunk könnyű helyzetben. Balázs kiesése különösen fájó, hiszen meghatározó, gólerős játékosa volt az elmúlt hónapokban is a csapatnak, várom majd a reakciót, hogy ki lesz képes a helyére lépni. Amúgy is jellemező lehet, hogy többeknek más posztokon is kell majd bizonyítaniuk, gondolok itt például Angyal Danira, akinek centerben is lesz feladata, de másoknak is be kell majd járkálniuk, hiszen a négy meccs kimondottan megterhelő feladatot ró majd négy nap alatt a keretre” – tette hozzá a kapitány, aki a spanyolok elleni Világliga-mérkőzére (április 10.) később jelöli majd ki csapatát.
Az Európa Kupa Szuperdöntőjének magyar kerete
Kapusok: Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Eger), Bátori Bence (Szolnok), Bedő Krisztián (Eger), Jansik Szilárd (FTC), Jansik Dávid (Szolnok), Kovács Gergő (Eger), Manhercz Krisztián (FTC), Mezei Tamás (Szolnok), Nagy Ádám (Miskolc), Török Béla (BVSC), Vadovics Viktor (Miskolc), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Szolnok)
Férfi Európa Kupa Nyolcas Döntő – 2018. április 5-8., Rijeka
A program
Április 5., 1. forduló
A-csoport:
Magyarország–Görögország, 16:00
Olaszország–Spanyolország, 17:30
B-csoport:
Franciaország–Horvátország, 19:00
Szerbia–Montenegró, 20:30
Április 6., 2. forduló
A-csoport:
Spanyolország–Görögország, 16:00
Magyarország–Olaszország, 19:00
B-csoport:
Horvátország–Montenegró, 17:30
Szerbia–Franciaország, 20:30
Április 7., 3. forduló
A-csoport:
Magyarország–Spanyolország, 16:00
Olaszország–Görögország, 20:30
B-csoport:
Franciaország–Montenegró, 17:30
Szerbia–Horvátország, 19:00
Április 8., helyosztók
Mérkőzés a 7., 5., 3., 1. helyért – 16:00, 17:30, 19:00, 20:30
Fotó: Madar Dávid/MVLSZ