Marius Vizert újraválasztották Budapesten

Pénteken Budapesten tartotta tisztújító közgyűlését a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF). A kongresszus közfelkiáltással újraválasztotta a 2007 óta elnöklő Marius L. Vizert.

A judoinfo.hu beszámolója szerint Marius Vizert, az Európai Judo Szövetség akkori elnökét 2007-ben választották meg a világszövetség elnökének, s nevéhez fűződik a sportág aranykora: az azóta eltelt évtizedben óriási fejlődésen ment keresztül a judo, amely manapság az egyik legnépszerűbb küzdősport szerte a világon.

Megválasztása előtt ígéretet tett rá, hogy az IJF versenyrendszerét professzionális szintre emeli. 2007-ben az IJF-nek a világbajnokságokon kívül nem voltak saját rendezésű versenyei, s összesen 75 ezer dollárt fordítottak pénzdíjazásra.

2017-re az IJF World Judo Tour keretében több mint két tucatnyi rangos, olimpiai kvalifikációs nemzetközi versenyt (világbajnokságok, Grand Slam-, Grand Prix-, World Masters-versenyek) rendeznek meg az IJF égisze alatt, s a sorozatban 2016-ban már 1,4 millió dolláros volt a díjazás. Ebben az évben a pénzdíjak nagysága is emelkedett, csak az augusztus 28-án kezdődő budapesti SUZUKI JUDO VILÁGBAJNOKSÁGON egymillió dollárt osztanak szét. A sorozat valamennyi eseményéről élőben közvetítenek a világ televíziós csatornái, több mint 130 országban. A judo az olimpiai programban is egy kategóriáva feljebb lépett a Marius Vizer nevével jelzett korszakban.

Az IJF tagsága pénteken közfelkiáltással újraválasztotta Marius L. Vizert, aki így fogalmazott: „Óriási megtiszteltetés számomra, hogy a következő négy évben is a sportágat szolgálhatom. A jövőben is mindent megteszünk a csapatommal, hogy a judo szellemiségét és értékeit a világ valamennyi pontjára eljuttassuk.”

A kongresszuson elhangzott: a 2020-as tokiói olimpia kvalifikációs időszaka 2018. május 25-én, a kínai Grand Prix-vel kezdődik, vagyis a jövő augusztusi Budapest Judo Grand Prix már olimpiai kvalifikációs viadal lesz.

Ugyancsak szó esett az IJF egyik új kommunikációs partneréről: a CNN Judo World címmel indít sorozatot, az első 30 perces kisfilm éppen a budapesti világbajnokságról szól majd. A sorban fővárosunkat Tokió, Párizs, majd Mongólia követi a sorban.

fotó: Sportmenü / Kárpáti Balázs

Vélemény, hozzászólás?