Márton Anna: a formaidőzítés lesz a legfontosabb feladat

A legnagyobb versenyeken szeretné a legjobb teljesítményt nyújtani a kardozó Márton Anna, az elmúlt idény összetett világkupa-győztese, aki ennek a célnak az elérését nevezte a legfontosabb feladatnak az ősszel indult új szezonban.

Az M4 Sport Sportreggeli című műsorában szerdán elmondta, hogy négy világkupán, három Grand Prix-n, valamint az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon vett részt az előző idényben, ötször volt érmes, egyszer pedig a legjobb nyolcig jutott. A grúziai Eb-n viszont csak a 11., a lipcsei vb-n pedig csupán a 18. helyen végzett a tavaly Eb-ezüstérmes, tavalyelőtt vb-harmadik vívó.

Arra, hogy mi a titka a formába hozásnak, úgy válaszolt: ez jó kérdés, és ő is azon dolgozik, hogy ezt majd meg tudja oldani.
A mostani szezonnak az lesz a legfontosabb célja, hogy megtanuljam, hogyan tudom a legfontosabb versenyeken kihozni magamból a maximumot, amellett, hogy folyamatosan jól teljesítek az év során.” – fogalmazott.

Márton Anna a hétvégi országos bajnokság egyéni versenyét kihagyta, mert a nemzetközi szövetség (FIE) dubaji kongresszusán járt, ahol átvette a vk-elsőségért járó elismerést, a vasárnapi csapatverseny döntőjére viszont már visszaérkezett a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokba, így végül aranyérmes lett az MTK-val.
Hihetetlenül örülök, hogy a csapatom meg tudta nyerni az ob-t, mert ilyen már régen volt, és büszke vagyok a társaimra, hogy nélkülem is elküzdötték magukat a döntőig. Ez fontos volt ahhoz, hogy én is be tudjak segíteni” – emlékezett vissza.

Az idén Universiade-győztes kardozó az év legszebb emlékei közül éppen ezt az utolsó hétvégét emelte ki, amikor megkapta a FIE díját és végül az ob-n is szerephez jutott.

A jövőt illetően azt mondta: “a 2019-es budapesti világbajnokságra nyilván nagyon erősen fel fogunk készülni, de a legtávolabbi célunk most a tokiói olimpiára való felkészülés“.

(MTI)

fotó: M4 Sport