Maximális ponttal a középdöntőbe

A magyar férfi kézilabda-válogatott a maximális négy pontot viszi magával az egyiptomi világbajnokság középdöntőjébe, miután a csoportkör harmadik, utolsó fordulójában 29-28-ra legyőzte Németországot kedden.

A továbbjutást már korábban biztosította mindkét csapat, így a találkozójuk tétje az volt, melyik hány pontot visz magával a középdöntőbe – írta kedd este az MTI.

A németek legjobbjai közül Kohlbacher, Wiencek, Pekeler, Weinhold, Lemke, Suton, Heymann, Semper, Wiede, Dissinger és Reichmann is hiányzott a keretből sérülés, betegség, illetve a szereplés lemondása miatt. A magyarok meccskeretéből ezúttal Borbély Ádám, Győri Mátyás, Hanusz Egon és Topic Petar maradt ki.

Mindkét csapat jól kezdett, és leginkább távoli átlövésekből szerezte góljait. A magyarok dolgát az első tíz percben három kiállítás is nehezítette, ráadásul Lékai Máté többször hibázott támadásban. Egy kettős emberelőnynek, illetve a pontosabb támadójátéknak – például a beállók egyre hatékonyabb megjátszásának – és a hatékonyabb védekezésnek köszönhetően egy 7-2-es sorozattal meglépett a magyar csapat.

Ekkor, 10-6-nál Alfred Gislason, a németek szövetségi kapitánya időt kért, csapata pedig agresszív, nyitott védekezésre váltott, de a magyarok erre jól felkészültek és 15-10-re elléptek. A német csapat ezt követően sorozatban négyszer talált be, mert kihasználta, hogy a magyarok ugyanúgy elrontották az első félidő hajráját, mint a tavalyi Európa-bajnokság szinte minden meccsén, így szünetben 15-14 volt az állás.

A második félidő elején többször is egyenlítettek a németek, majd Mikler Roland bravúros védéseinek köszönhetően tartotta előnyét a magyar együttes. Utóbbi ezt követően hat és fél percig nem talált be, majd az ellenfél a hatodik perc (4-3) után az ötvenedikben 24-23-nál ismét átvette a vezetést. Johannes Bitter egyre jobban védett, csapattársai egyre hatékonyabban védekeztek, ezért a magyaroknak egyre nehezebb dolguk volt támadásban.

A hajrában előbb – Mikler és Bánhidi remeklésével – fordított a magyar válogatott (27-26), majd emberhátrányba került. Az utolsó perc döntetlen állásról indult, a magyarok végig támadhattak, és Lékai Máté három másodperccel a vége előtt a hálóba bombázott.

A mezőny legeredményesebb játékosa Máthé Dominik és Bánhidi Bence volt egyaránt nyolc góllal, a meccs legjobbjának pedig utóbbit, a Szeged beállóját választották. A németek legeredményesebbje Marcel Schiller volt hét találattal.

A két csapat 31. egymás elleni mérkőzésén három döntetlen és 21 német siker mellett hetedszer győztek a magyarok.

Gulyás István, a magyar válogatott szövetségi kapitánya:

Nekünk, edzőknek ez a legszebb, amikor egy góllal nyer egy csapat, főleg ilyen kiélezett helyzetben, főleg válogatott meccsen. Nagyon sokat készültünk, de nem tudtuk, hol tartunk, hiszen komoly csapattal nem találkozunk az elmúlt időszakban. A fiúk élesek voltak, jól összpontosítottak, de látszott, hogy sok a hiba a játékunkban. Talán eldönthettük volna meccset az első félidőben, elmehettünk volna több góllal, de elég sok volt a technikai hiba és a bizonytalanság. A végén helyén volt a szívünk és a végjátékban hideg fejjel kézilabdáztunk. Ez nekünk óriási boldogság. Dolgoznunk kell továbbra is, de ezt az ilyen sikerek nagyon megtolják, ez óriási lökést ad mindenkinek, és sokkal jobban összekovácsolja a társaságot” – nyilatkozta a szakvezető az M4 Sporton.

A nyolc gólig jutó és a mérkőzés legjobbjának megválasztott Bánhidi Bence nyilatkozata – írta az mksz.hu:

– Nagyon sokat készültünk arra, hogy rajtam lesznek az emberek, de tulajdonképpen minden meccs ilyen. Taktikailag betartottuk a megbeszélteket, nagyon koncentráltak voltunk. Ez egy igazi csapatmunka volt, az is, ahogy vissza tudtunk jönni a német vezetést követően. Hatalmas szíve van ennek a csapatnak. A mai győzelem kulcsa a türelmünk és az egymásért való küzdés volt. Ez óriási löketet és önbizalmat adhat nekünk a középdöntőre. Megyünk tovább, készülünk a következő mérkőzésünkre.

A magyar együttes a középdöntő I. csoportjában – az Új Fővárosban – az Európa-bajnok Spanyolországgal, valamint Lengyelországgal és Brazíliával találkozik csütörtökön, szombaton és jövő hétfőn. A hatos csoport első két helyezettje jut a negyeddöntőbe.

Eredmény, csoportkör, 3. (utolsó) forduló, A csoport:
Németország – Magyarország 28-29 (14-15)
Gíza, játékvezetők: Gubica, Milosevic (horvátok).

Németország: Bitter, Bohm 2, Drux 3, Firnhaber, Gensheimer 1, Golla 1, Groetzki 1, Hafner 3, Kastening 2, Knorr, Kuhn 3, Metzner, Schiller 7 (4), Schmidt, Weber 5, Wolf. Edző: Gislason Alfred.

Magyarország: Ancsin 2, Balogh 1 (1), Bánhidi 8, Bodó 2, Bóka, Hornyák, Lékai 4, Máthé 8 (2), Mikler, Nagy, Rodriguez, Rosta 1, Sipos, Sunajko, Székely, Szita 3. Edző: Gulyás István.

Kiállítások: 14, ill. 14.
Hétméteresek: 4/4, ill. 4/3.

Vasárnap játszották:
Magyarország-Uruguay 44-18

pénteken játszották:
Németország-Uruguay 43-14
Magyarország – Zöld-foki Köztársaság 34-27 – a később megállapított eredmény 10-0

játék nélkül:
Németország – Zöld-foki Köztársaság 10-0
Uruguay – Zöld-foki Köztársaság 10-0

A magyar szövetség a Zöld-foki Köztársaság elleni mérkőzést beleszámítja a válogatottságszámba, és a 34-27-es eredmény alapján a gólokat is beszámolja a játékosoknak.

A csoport végeredménye:
1. Magyarország 6 pont
2. Németország 4
3. Uruguay 2
4. Zöld-foki Köztársaság 0 (koronavírus-fertőzés miatt visszalépett)

További eredmények:

B csoport (Új Főváros):
Lengyelország-Brazília 33-23 (13-11)
Spanyolország-Tunézia 36-30 (17-14)

A végeredmény:
1. Spanyolország 5 pont
2. Lengyelország 4
3. Brazília 2
4. Tunézia 1

C csoport (Alexandria):
Horvátország-Katar 26-24 (13-11)
Japán-Angola 30-29 (16-12)

A végeredmény:
1. Horvátország 5 pont
2. Katar 4
3. Japán 3ü
4. Angola 0

D csoport (Kairó):
Dánia-Argentína 31-20 (15-10)
Bahrein-Kongói DK 34-27 (14-12)

A végeredmény:
1. Dánia 6 pont
2. Argentína 4
3. Bahrein 2
4. Kongói DK

A csoportok első három helyezettje jutott a középdöntőbe, a 4. helyezettek a 25-32. helyért folytatják.

A középdöntő I. csoportjának (Új Főváros) állása:
1. Magyarország 4 pont
2. Spanyolország 3
3. Németország 2 (71-43)
4. Lengyelország 2 (59-50)
5. Brazília 1
6. Uruguay 0

A középdöntő II. csoportjának (Kairó) állása:
1. Dánia 4 pont
2. Horvátország 3
3. Katar 2 (55-55)
4. Argentína 2 (44-52)
5. Japán 1
6. Bahrein 0

A csoportok első két helyezettje jut a negyeddöntőbe.

fotó: IHF