Mayer Gréta bronzérmet nyert a bakui világkupán

Mayer Gréta dobogóra állt Bakuban.

A magyar tornász az azeri világkupán gerendán harmadik lett. Az aranyérmet a japán Nakamura Haruka szerezte meg, míg a második legjobb pontszámot a kínai Chu Yiming kapta. Mayer Grétának ez volt a második fináléja Bakuban. Korábban ugrásban is ott volt a döntőben, ahol a negyedik helyet szerezte meg.

Mayer Gréta negyedik lett Bakuban

A DKSE tornásza pozitív érzésekkel zárta az azeri világkupát.

„Nagyon élveztem az egész versenyt. Szerencsére mind a négy nap rontás nélkül tudtam versenyezni. Az ugrással teljesen elégedett vagyok, ott még erősebb gyakorlatokat szeretnék bemutatni a későbbiekben. A gerenda bronznak kifejezetten örülök, hiszen ez a szer nagyon közel áll a szívemhez, és a döntőben sikerült javítanom a pontszámomon.”

– nyilatkozta az eredményhirdetés után Mayer Gréta, aki a selejtezőben 12.966 pontot kapott gyakorlatára, ezzel másodikként kvalifikálta magát a döntőbe, ahol végül 13.133-mal zárt.

Mayer Gréta elmondta, hogy a következő világkupaversenye két hét múlva lesz.

„A tervek szerint Antalyában indulok, és ugyanígy két szeren versenyzek majd, ugrásban és gerendán.”

– tette hozzá.

Eredmények – Bakui világkupa, gerenda döntő:
1. Nakamura Haruka (Japán)
2. Chu Yiming (Kína)
3. Mayer Gréta (Magyarország)

fotó: Freschli József/MATSZ