Az idén pályafutása ötödik és hatodik világbajnoki címét begyűjtő Medveczky Erika neve ünnepélyes keretek között felkerült szerdán a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) székházában található márványtáblára.
A Honvéd 30 éves kajakosa előbb Csipes Tamarával 1000 méteren, majd az 500-as négyes tagjaként nyert vb-aranyérmet a portugáliai Montemor-o-Velhóban, és ezzel ő lett a sportág 53. örökös bajnoka. Az MKKSZ 2001 óta tartja számon az örökös bajnokokat, a cím elnyeréséhez legalább olimpiai aranyérem vagy öt vb-győzelem szükséges.
Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: mindig nagy dolog olyan sportembert köszönteni, aki egy életre beírta magát a sportág történelemkönyvébe. Hozzátette: nagy rangja lett ennek az elismerésnek, az elmúlt bő másfél évtizedben sokan értek el olyan eredményeket, mint a nagy elődök, akik magasra tették a mércét. Emlékeztetett, hogy Medveczky Erika edzője, Csipes Ferenc éppen 30 éve nyert aranyérmet a négyessel a szöuli olimpián.
„Legendás a mostani nőikajak-generáció, amely az elmúlt 6-8 évben szállítja az eredményeket, és Erika ennek a generációnak fontos tagja. Egyik fő erénye, hogy ha hullámvölgyben volt, mindig fel tudott állni, mindig próbálta kijavítani a hibákat, amelyeket esetleg elkövetett” – mondta az MKKSZ elnöke.
Hüttner Csaba szövetségi kapitány elmondta: Medveczky Erika két évvel ezelőtti klub- és edzőváltásakor nagyon jó helyre került, trénere ki tudta hozni belőle azt, ami benne van. Kiemelte: a kajakosnak kiváló a technikája, és mindent elmond a teljesítményéről, hogy ő volt az egyetlen, aki a tavalyi és az idei vb-győztes négyesnek is tagja volt.
Páros- és klubtársa, az ötkarikás bajnok Csipes Tamara, aki maga is örökös bajnok, elárulta: 18 éve ismeri Medveczky Erikát, gyerekkoruk óta versenyeznek egymással, és az a különleges a kapcsolatukban, hogy amíg a vízen ellenfelek, addig a parton barátok.
„Ez is a titka a párosunknak, együtt próbálunk előrébb jutni. Sokan nem hittek Erikában, de kiderült, hogy csak egy jó csapat kellett ahhoz, hogy kijöjjenek belőle az eredmények. Örülök, hogy két éve edzőpartnerek is vagyunk. Még két év van Tokióig, én mindent el fogok követni azért, hogy Erika neve mellé is odakerüljön az öt karika” – fogalmazott Rió aranyérmese.
Maga az ünnepelt meghatottan nyilatkozott, miután Csipes Tamarával leleplezték a márványtáblát, amelybe immár az ő nevét is belevésték.
„Nagyon boldog vagyok, szinte szóhoz sem jutok. Otthonról hozom azt a hozzáállást, hogy nem szabad beleragadni a rossz helyzetekbe, muszáj továbblépni” – mondta Medveczky Erika, akit az édesanyja is elkísért az ünnepségre.
„Tamival (Csipes Tamara) kapcsolatban én is hasonlóan érzek, nagy potenciál van a párosunkban, és bízom benne, hogy amit kitűztünk magunk elé célként, azt meg is tudjuk majd valósítani” – mondta.
Medveczky Erika először 2013-ban Duisburgban nyert vb-t K-1 1000 méteren, majd 2015-ben Milánóban megvédte címét. Tavaly, Racicében a négyes sikere mellett első lett 1000 méteren Farkasdi Ramónával, majd következett az idei év, és a két világbajnoki győzelem.
(MTI)
MTI Fotó: Kovács Tamás