
A Ferencváros 33-23-ra legyőzte a román CSM Bucuresti csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének első fordulójában, szombaton Érden.
Elsöprő kezdést produkált a Ferencváros, amely a 13. percben már 9-2-re vezetett. A két csapat támadójátéka és védekezése között egyaránt nagy különbség volt, a házigazdák rendkívül hatékonyan lőttek és keményen, pontosan védekeztek.
Az FTC minden posztról eredményes volt, ezzel széthúzta ellenfele védőfalát. Folyamatosan nőtt a különbség, és a bukarestiek a meccs harmadánál már másodszor kértek időt. Majd támadásban levitték a kapusukat, így létszámfölényes helyzetet teremtettek, de a magyar együttes néhányszor ezt is ki tudta használni. A románok 5-14-es állás után minden hazai gólra tudtak válaszolni, de így is kilencgólos hátrányban voltak a szünetben.
(Fotó: Sportmenü)
A második felvonásban sem változott a játék képe, Bíró Blanka továbbra is remekül védett, a Ferencváros pedig erre alapozva egy négyes gólsorozattal kezdett (23-10). A CSM Bucuresti a 49. perc után tudta csökkenteni hátrányát, ekkor a magyar játékosok fáradni látszottak, ám egy időkérés után új lendületet vettek, és végül tíz góllal nyertek.
A két csapat ötödik alkalommal találkozott, az FTC-nek négy vereség után először sikerült győznie.
(fotó: Sportmenü)
A mezőny legeredményesebb játékosa Schatzl Nadine volt nyolc góllal. Csapattársai közül Klujber Katrin hétszer, Háfra Noémi ötször talált be. A vendégek közül Cristina Neagu hét, Andrea Lekic hat góllal zárt.
A Ferencváros jövő vasárnap a dán Esbjerg otthonában folytatja szereplését a BL középdöntőjében.
Az öröm pillanatai:
Eredmény, középdöntő, 1. forduló, 1. csoport:
FTC-Rail Cargo Hungaria – CSM Bucuresti (román) 33-23 (19-10)
Érd, 2200 néző. V: J. Álvarez, Y. López (spanyolok)
FTC: BÍRÓ B. – Lukács V. 4, KLUJBER 7 (1),KOVACSICS 4, SNELDER 1, HÁFRA N. 6, SCHATZL NADINE 8. Csere: Szemerey (kapus), CSISZÁR-SZEKERES, Pásztor N., Szucsánszki, Debreczeni-Klivinyi 3, Christiensen, Bánfai. Edző: Elek Gábor
CSM: J. Grubisic – LEKICS 6 (2), A. Klikovac, Cvijics 3,Torstensson 1, NEAGU 7, Grbics. Csere: Dedu (kapus), Omoregie, Pintea 4, Curea 2, Perianu. Edző: Adrian Vasile
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 3/2
A csoport állása:
1. Metz HB (francia) 8 pont
2. Esbjerg (dán) 6
3. Vipers Kristiansand (norvég) 5 (151-150)
4. Rosztov-Don (orosz) 5 (126-125)
5. Ferencváros 3 (136-146)
6. CSM Bucuresti 3 (113-126)
fotó: Sportmenü