Megnézik Pergel Szandra autóját

Pergel Szandra egy nemrég kapott Toyotával jár edzésekre mostanság, amellyel nehezen tudna beleolvadni a forgalomba.

A Magyar Asztalitenisz Szövetség közlése szerint az olimpiai és paralimpiai játékok világszintű mobilitási partnereként és a Magyar Olimpiai Bizottság platina fokozatú támogatójaként a környezetbarát hibrid elektromos modelljeiről ismert Toyota a magyar olimpikonok közvetlen támogatásából is kiveszi a részét. A világ legzöldebb autógyártója és a MOB bejelentette, hogy a vállalat a korábbi 28 helyett mostantól 34 olimpiai kerettag magyar sportoló tokiói felkészülését segíti egy-egy hibrid elektromos Toyota C-HR rendelkezésre bocsátásával.

A 34 sportoló között Pergel Szandra és Fazekas Mária személyében két asztaliteniszező is található. Előbbi már át is vette a járművet.

„Hibridautóról van szó, így nagyon halk – kezdte az autó bemutatását Pergel Szandra. – Amikor először beindítottuk, olyan volt, mintha még nem is járna a motor. Nagyon kényelmes vezetni, nagyon jó autó. Most elég sokat kell autóznom, mert a BOK-csarnokban edzünk, és én a második kerület szélén lakom, szóval sokat segít, és jó érzés ezzel a felmatricázott autóval járni.”

Ez a Toyota korántsem átlagos kinézetű, de válogatott kiválóságunkat ez egyáltalán nem zavarja.

„Van, aki az autójából kihajolva nézi, hogy mik ezek a matricák és jelek az autón. Néha nevetek, amikor látom, hogy nagyon nézik, és nem értik, hogy mi ez, de azért ezek egyértelműen jelzik, hogy milyen autó.”

A sportolók a 2021. július 23. és augusztus 8. között megrendezésre kerülő 2020-as tokiói olimpia végéig használhatják az autókat.

 

fotó: MOB / Szalmás Péter