Megnyitották az Európa Játékokat Minszkben

Minszkben péntek este fellobbant a II. Európa Játékok lángja. A megnyitón köszöntőt mondott az ENSZ főtitkára, António Gutérres is. A Magyar Csapat élén a judós Ungvári Miklós vonult a stadionban.

A Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos honlapjának beszámolója szerint helyi idő szerint szombat hajnalban fellobbant az „európai olimpia” kezdetét jelképező láng a minszki Dinamo Stadionban. A megnyitó színes forgatagában – mely felelevenítette a fehérorosz monda és mesevilágot – olyan nemzetközi sztárok léptek „színpadra”, mint a világhírű szoprán Anna Nyetrebko, vagy a kazah énekes és dalszerző Dimásh Kudaibergén.

Magyarország huszadikként vonult fel a nemzetek között, a zászlót pedig olimpia ezüstérmes judokánk, Ungvári Miklós vitte, és ha már a sportágnál tartunk, ne felejtsük el megemlíteni, hogy a fair play szellemét bemutató részben Csoknyai László 2015-ös sportszerű tettét is felelevenítette az imázsvideó.

Az Európai Olimpiai Bizottság elnöke, Jánez Kocijancic mellett – aki kiemelte, hogy bár Európa kicsi, de a sportban erős kontinens – az ENSZ főtitkára, António Gutérres egy videóüzenetben köszöntötte a sportolókat és Európát, valamint hangsúlyozta a sport összekovácsoló és békét hozó voltát is. A játékokat Alexander Lukasenkó belorusz államfő nyitotta meg.

Az eseményen részt vett Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is.

 

fotó: MOB / Szalmás Péter